A CSI:Miami főcímdala a The Who "Won't Get Fooled" című száma.A másik két helyzsínelős sa főcímdala is szintén ettől az együttestől származik.

Leírás az együttesről:
 A The Who egy britrockegyüttes, melyet 1964-ben alapított Pete Townshend gitáros, Roger Daltrey énekes, John Entwistle basszusgitáros és Keith Moon dobos.A zenekart a hard rock egyik legnagyobb úttörőjének és a könnyűzene egyik legbefolyásosabb együttesének tartják, dinamikus koncertjeik megelőlegezték a stadion rockot, nyers korai korszakuk a punkot (gyakran nevezik őket "A punk nagyapjainak"), és kései art korszakuk a rocktörténelem első rockoperáját szülte (Tommy, 1969). My Generation című daluk egy korszak fiatalságának lett a himnusza, a mod életstílus megéneklése. A komoly témájú dalok mellett helyet hagytak a slágeres megoldásoknak is, például: Magic Bus, I Can't Explain, Happy Jack, Pictures of Lilly és Baba O'Riley. Több neves kortárssukkal egyetemben részt vettek az 1969-es Woodstocki fesztiválon.Bár nem állt személyüktől messze az extravagancia, igazi "rosszfiú" imidzsüket menedzsereik tanácsára vették fel. Őrjöngtek a színpadon, gitárt és dobot törtek (az első amerikai tévéfellépésükön például Keith Moon felrobbantott egy adag puskaport). A szállodai szobákat is romhalmazzá törték, a bútorokat pedig a kidobálták az ablakon.Az 1970-es évekre a mod korszak jelentőségvesztésével a zenekar jelentősége és művészi törekvései is csökkentek. 1978-ban elhunyt Keith Moon, helyét Kenney Jones vette át, a másik híres mod zenekarból, a Small Facesből. 1982-ben végleg feloszlottak, majd hosszú idő után, 2004-ben Townshend és Daltrey újra összeálltak egy hosszabb turné erejéig (Entwistle 2002-ben halt meg).
Története a '60-as években:
A korai időkben a zenekar The Detours néven rhythm and bluestjátszott. 1964-ben vették fel a The Who nevet és ekkor csatlakozott a zenekarhoz Keith Moon dobos, kialakítva ezzel a klasszikussá vált felállást. A tagok az elkövetkező 14 évben a következők voltak: Roger Daltrey énekes, Pete Townshend gitáros, John Entwistle basszusgitáros és Keith Moon dobos. Ugyanebben az évben egy rövid időre – amikor menedzserük Peter Meaden volt – nevüket The High Numbersre változtatták és kiadtak egy sikertelen kislemezt, ami leginkább a mod rajongók ízlését tükrözte. Miután a "Zoot Suit"/"I'm The Face" nem került fel a listákra, kirúgták Meadent és visszatértek a The Who névhez. A többi – mint mondják – már történelem. Rövid időn belül a brit modok legkedveltebb zenekarává váltak.Az együttes fő dalszerzője Townshend lett (bár néha Entwistle is lehetőségett kapott saját szerzemények felvételére). Townshend volt a fő hajtóerő, megpróbált gondolatgazdag, állásfoglalásra késztető dalokat írni. Daltrey az energikusabb, „macho” típusú dalokat kedvelte (amikor nem akarta Townshend szerzeményeit énekelni, a gitáros énekelt helyette), Keith Moon pedig az amerikai szörfzene rajongója volt.A The Who első kislemeze az 1965-ös, Kinks-szerű hangzást mutató "I Can't Explain" volt. Második kislemezük, az "Anyway, Anyhow, Anywhere" az egyetlen olyan dal, amit Towshend és Daltrey együtt írt. Az igazi hírnevet ugyanebben az évben megjelent első albumuk, a My Generation hozta meg, rajta olyan mod-klasszikusokkal, mint a "The Kids Are Alright" és a címadó "My Generation", melyben azt énekelték, remélik, meghalnak, mielőtt megöregszenek („Hope I die before I get old”). Másik korai slágerük az 1966-os "Substitute" volt, melyben Townshend bebizonyította, hogy szövegíróként is megállja a helyét. Az ezt követő népszerű dalokban – mint amilyen az "I'm a Boy" (egy fiúról szól, aki úgy néz ki, mint egy lány), a "Happy Jack" (egy zavart elméjű fiatalemberről szól) és az 1967-es "Pictures of Lily" (tisztelgés a maszturbáció előtt) – egyre nagyobb szerepet kapott a szexuális és mentális zavartság témája, mely végül a Tommy című rockopera megírásához vezetett. Következő két legsikeresebb kislemezük az "I Can See for Miles" és a "Magic Bus" volt. (forrás:wikikpedia)