Kedves CSI: Miami rajongók!!

Ezennel közzé teszek egy felhívást, mely egy versenyre szól. Délutáni unatkozásom közepette neki akartam látni egy fanfiction írásának, de elakadtam benne. Azonban sikerült egy szövegfoszlányt összehoznom. A ti feladatok az lenne hogy ehhez a szöveghez kitaláljatok egy történetet. Ha alkottatok valamit akkor küldjétek el nekem erre az e-mail címre: pageblogja@citromail.hu. A beküldöttek ki fognak kerülni az oldalra és egy szavazás keretében ti fogjátok eldönteni melyik a legjobb alkotás. Természetesen a győztes jutalmat kap.  Fontos, hogy az elkészült történeteknek tartalmaznia kell a szövegrészletet. Jó történetírást és remélem sok írást fogtok beküldeni!!

A szövegrészletet pedig itt találjátok meg.

„Fázom. Nem csak fázom de semmit se látok. Csupán egy apró lángocskát. Éppen itt van előttem. Egy gyertya ég s ennek fénye világítja be ezt a helyet. De hol vagyok? Mi történik most? Vajon mi van most odakint? Nem tudok semmit csak egy dologban vagyok biztos. EL AKAROK INNEN MENNI! El de azt se tudom ha innen ki tudnék jutni hova mennék tovább. Azt se tudom mennyi ideje vagyok itt. Csak megsaccolni tudom. A falra már 5 vonalka van vésve, mindegyik egy napomat jelzi. De előtte még mennyi időt töltöttem itt? Éhes is vagyok. Már régóta nem ettem normális ételt, csak azt amit Ő ad. „
Már nem bírtam tovább felálltam és ismételten megpróbáltam keresni valami kiutat. Végigmásztam ezt a helyet, de semmi esélyét nem találtam annak hogy valaha el tudok innen menni. Be se tudtam magam tájolni. Ahogy a falat tapogattam éreztem, hogy nyirkos. De egy ablakot se találtam, egyetlen fénysugár sem tudott ide behatolni. Most összetörtem. Sírva roskadtam össze s csupán egy valaki tudott az eszembe járni. Azon gondolkoztam hogy vajon újra láthatom-e őt valaha újra megérinthetem vagy soha nem fog már magához ölelni? Ezen nagyon elszontyolodtam inkább mondhatjuk elbőgtem magam rajta. Az járt a fejemben hogy annyi nehézségen kellet már túltennünk magunkat annyi megpróbáltatást kellett már végig csinálnunk annyi akadályt kellett már átlépni és lehet hogy mind hiába volt, lehet hogy soha nem fogom mindezeknek az áldozathozásoknak a gyümölcsét élvezni! Már a fáradtság is gyötört s így elnyomott az álom. Nem tudom mennyit aludhattam, de az ébredésem hirtelen volt. Egy nagy csattanásra ébredtem. Először megijedtem, de mihelyst magam elé néztem láttam hogy csak a vacsorám hozták meg. Nem volt változatos amit kaptam csak egy szelet kenyér meg valami hús féle volt elém dobva, de most nem egy étteremben csücsültem hogy megengedhessem magamnak azt a luxust, hogy válogassak az ételből. Most az van eszel és élsz vagy finnyáskodsz és meghalsz.