Betörés
Kifelé menet Ryannel találkoztam. Tudtam, hogy beszélni akar velem, amit nem kerülhetek el.
- Szia Jen! – kezdte - Én sajnálom, ha te nem akartad azt a csókot, de nekem jelentett valamit.
- Hidd el hogy, nekem is. – mondtam neki mosolyogva.
- De te mégis otthagytál utána. – mondta értetlenül Ryan.
- Csak egy kicsit meglepett a dolog, de most már minden rendben. – közelebb léptem hozzá, és adtam neki egy apró csókot. - Most már nem hagylak itt. – mondtam neki. Ezután Ryan átölelt.
- Szívesen hazaviszlek, ha gondolod. – ajánlotta fel.
- Rendben, az jó lenne.
Hazafele Ryannel kettőnkről beszéltünk. Elmondta, hogy már az első perctől fogva tetszettem neki, és bevallottam, hogy én is így voltam vele
- Itt laksz? – kérdezte Ryan egy tengerparti házhoz érve. – Nagyon szép helyen van.
- Igen. Sikerült jól választanom.
- Akkor, szia. Majd holnap találkozunk. – köszönt el Ryan.
Egy csókkal búcsúztunk el egymástól.
- Jen várj még egy kicsit! – mondta Ryan az autóból. – Van lakótársad?
- Mi? Lakótársam? – kérdeztem értetlenül. – Nincs, miért?
- Mintha láttam volna valakit.
Ebben a pillanatban meghallottunk valamit, ami a házból jött.
- Mintha lenne bent valaki. – mondtam aggódva.
- Jennifer, nyugodj meg. Megnézzük. – nyugtatott meg Ryan, majd elővette a fegyverét.
A házban sötét volt, ezért nem sokat láttunk.
- Miami Dade rendőrség! Azonnal jöjjön ki! – kiabálta Ryan.
De semmi nem történt. Egy kis idő múlva hirtelen egy hangos ajtócsapódásra figyeltünk fel.
- Ez a kerti ajtó volt. – mondtam Ryan-nek.
- Akkor a betörő éppen most szökött meg.
Felkapcsoltam a lámpát, hogy megnézzem mi tűnt el. A bejárati ajtó fel volt feszítve, a tolvaj itt jöhetett be.
- Azt hittem, biztonságos környéken sikerült házat bérelnem.
- Megnézted már, mi hiányzik? - kérdezte Ryan.
- Még nem. – és elindultam a háló felé, ahol az ékszereket tartottam. Láttam, hogy a doboz, amiben benne vannak nincs a helyén. Az ajtón és az ékszereken kívül minden más úgy volt, ahogy reggel hagytam.
- Azt hiszem más nem hiányzik, csak az ékszereim. De a konyhában még nem néztem körül. – mondtam, és elindultam a konyha felé. – Itt minden rendben.
- Már telefonáltam egy kollégámnak, bejelentettem a betörést. Mindjárt kijönnek.
- Oké, köszi.
A rendőrség miután kikérdezett, elment, kivéve Ryant.
- Jó, hogy itt voltál, nem is tudom, mi történt volna, ha egyedül vagyok. – mondtam Ryannek.
- Ez a dolgom. – mosolygott.
- Tegnap a vegas-i barátaim küldtek egy kis ajándékot. – és a hűtő felé indultam. – Egy pezsgőt. Vegas-ban ez az egyik legjobb. Arra gondoltam megünnepelhetnénk, hogy nem történt nagy baj. – és elővettem két poharat a szekrényből.
-Benne vagyok. – mondta Ryan, majd kibontotta az üveget.
Miközben iszogattunk az idő csak ment, és az üvegben egyre kevesebb ital lett. Annyira belemerültünk a pezsgőzésbe, hogy csak reggel tértem magamhoz.
A nap besütött az ablakon. Kinyitottam a szemem, majd az órára néztem. Fél kilenc volt. Csak ez után vettem észre, hogy Ryan karjaiban fekszem a hálószobában. Ryan még aludt, de amikor megpróbáltam kimászni az ágyból, felébredt.
- Jó reggelt. – mondta Ryan.
- Neked is. Azt hiszem, kicsit sokat ittunk tegnap este. –mutattam az üres üvegre és a mellette lévő poharakra.
- Igen, látom.
- Akkor én most… felöltözöm. – és elindultam a ruháim felé, majd a fürdőszobába.
Készülődés közben Ryan egyszer csak megjelent a hátam mögött és átölelt.
- Megbántad azt, ami este történt? – suttogta a fülembe.
- Kicsit elsiettük a dolgot, – fordultam felé. – de nem. – válaszoltam neki mosolyogva.
Én már majdnem kész voltam, de Ryan még csak a nadrág felvételéig jutott el.
- Én nagyon jól éreztem magam. – jelentette ki Ryan.
- Hidd el, én is. – és megint megcsókoltuk egymást. Ebben a pillanatban megszólalt Ryan telefonja.
- Tessék. Wolfe. – vette fel a telefont.
- Calleigh, nagyon sajnálom, kicsit elaludtam. – Ryan Calleigh-vel beszélt.
- Rendben, mindjárt ott leszek. – tette le a mobilt. – Calleigh volt az. – fordult felém ismét. – Már próbált többször is hívni, de nem vettem fel. Sietnünk kellene, szerintem téged is hívtak már párszor.
A mobilomra néztem. Öt nem fogadott hívást jelzett, mind az öt Calleigh-től volt.
- Szerinted elhiszik, hogy mindketten elaludtunk? – kérdeztem Ryant.
- Nem tudom… de ha egyszerre érünk be… és, főleg hogyha én hozlak be, nem hiszem. – mosolygott Ryan. – De nem igazán érdekel, hogy mit gondolnak rólunk.
- Szóval így gondolod… én azért nem szeretném, ha rólunk pletykálna az egész labor. – mondtam Ryannek, aki éppen a pólóját vette fel.
- Majd olyan helyen állok meg a kocsival, ahol senki sem lát. – válaszolta.
Ezután kimentem a konyhába és készítettem egy kis reggelit mindkettőnknek. Reggeli után, elindultunk a laborba. Mielőtt beszálltunk volna az autóba, még mondtam valamit Ryannek.
- Ryan, az hiszem… szeretlek. – mondtam neki halkan.
- Én is. – és kaptam tőle egy csókot. | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Van egy CSI:Miami-s sztorid? Szeretnéd hogy mások is olvassák? Akkor küldd el az oldal email címére (
