Újabb nyomok
Nem sokkal később már a helyszínen voltunk. Az áldozat egy fiatal, szőke hajú nő volt, aki a nappaliban feküdt egy golyóval a fejében. Annak ellenére, hogy már sok gyilkossági helyszínen voltam kint, és több véres áldozattal is szembesültem, néha nagyon megviselnek a látottak, főleg, ha ilyen kegyetlenül végeznek ki valakit.
- Szegénykém, - mondta Alexx az áldozat mellett – még nagyon fiatal voltál.
- Alexx, mit tudunk róla? – kérdezte Horatio.
- A lövés végzett vele, ez egyértelmű, a halál ideje körülbelül egy órával ezelőtt volt.
- Egy szomszéd jelentette be az esetet. Lövést hallott, és kihívta a rendőrséget. – mondta Calleigh.
- Azt hittem, végre lezárhatjuk ezt az ügyet. – mondta Ryan, és készített néhány fényképet a helyszínről. Közben Calleigh a földön lévő töltényhüvelyt nézegette.
- Annak ellenére, hogy ugyan úgy néz ki a helyszín, mint az előző gyilkosságoknál, van néhány apró részlet, ami nem stimmel.
- És mik azok? – kérdeztem, miközben ujjlenyomatokat keretem a házban.
- Az előző áldozatokat egy 9 mm-essel ölték meg, ezt a nőt viszont egy 45-össel lőtték le. –mondta Calleigh.
- És itt a gyilkost nem az áldozat engedte be. – mondta Eric.
- Valaki felfeszítette a hátsó ajtót. – mondta Ryan.
- Akkor ott jöhetett be. – mondtam, majd hirtelen észrevettem valamit a földön. Egy apró csillogó kő volt az.
- Nézzétek csak! – mondtam. Ryan azonnal odajött, és lefényképezte. – Mi lehet ez? – kérdeztem.
- Ez egy ékszerdarab. – mondta Calleigh – egy fülbevalóból, egy karkötőből, esetleg egy nyakláncból esett ki.
- Tehát a gyilkos ékszer visel – mondta Ryan. – Ez azt jelenti, hogy nő? –kérdezte megdöbbenve.
- Valószínű, – mondtam. – de férfiaknak is lehet ékszere.
- Beviszem a laborba és utánanézek. – mondta Ryan.
- Rendben. – mondtam. Ezután folytattuk a munkának, majd elindultunk a bizonyítékokkal a laborba.
A recepciónál álltam, mert egy kis szünetet tartottam. Éppen Valerával beszélgettem, amikor megjelent Ryan.
- Sziasztok! – mosolygott.
- Szia Ryan! – mondtam.
- Szia! – Maxine is.
- Mit találtál? – kérdeztem Ryantől.
- Sikerült azonosítanom a követ a helyszínről. Egy gyémánt. Az egyik legdrágább fajtából. És csak egy ékszerüzletben lehet kapni Miamiban.
- Ez nagyszerű! Akkor nemsokára meglátogathatjuk a bolt tulajdonosait. –mondtam.
- Nekem most mennem kell, még rengeteg a dolgom. – mondta Valera. –További jó munkát.
- Kösz Valera – mondta Ryanm akivel kettesbe maradtunk. – Jen, arra gondoltam átjöhetnél ma este. – mosolygott.
- Lehet róla szó. – mondtam. Ryan közelebb hajolt, majd megcsókolt.
- Hé! Még meglát valaki. – hajoltam el egy kicsit.
- Jaj, Jen, nincs senki a közelben. – és folytatta. Közben elfeledkeztem mindenről és mindenkiről, csak a csókot élveztem.
- Khm…- hallottam a hátunk mögül. Ryannel a hang irányába fordultunk. Calleigh állt ott. – Nem akarok zavarni, de fél óra múlva indulunk az ékszerboltba. – mondta.
- Calleigh… - mondta Ryan – mi csak…
- Ryan, nem kell megmagyaráznod, már régóta sejtettem, hogy van köztetek valami. – mondta mosolyogva, és elment.
- Hát… már Cal is tudja. – mondtam.
- Nem baj – mondta Ryan- és indult volna vissza a laborba, amikor egy nő lépett ki a liftből.
Hosszú, szőke haja volt és elég fiatal lehetett. Nagy ismerős volt, de nem tudtam hová tenni.
- Segíthetünk? – kérdezte Ryan
- Azt hiszem most nem. – válaszolta a nő, aki feltűnően Ryant nézte, engem szinte észre sem vett.
- Akkor miért jött a Bűnügyi Laborba? – kérdeztem érdeklődve.
- Egy ismerősömet kerestem, de nincs itt. – válaszolta.
- Hogy hívják? Talán tudok segíteni. – mondta Ryan.
- Már nem fontos. Maga Ryan Wolfe? – kérdezte érdeklődve.
- Igen, és maga?
- Linda Jonhson. – mutatkozott be Ryannek és nyújtott kezet. – Örülök, hogy megismertem. Még találkozunk. – mosolygott és elment.
-Ki lehet ez a nő? – fordultam Ryan felé.
- Nem tudom, de valakire nagyon emlékeztet.
- Én is így vagyok vele. – mondtam. – Nagyon nézett, miközben beszéltetek. – jegyeztem meg Ryannek.
- Igen, észrevettem. De ne féltékenykedj. – mosolygott. –Akárki is ő, többet úgysem találkozunk.
Fél órával később már az ékszerboltnál voltunk. A boltban csak jól öltözött párok voltak, akik éppen vásároltak.
- Nem a szegények boltja, az biztos. – jegyezte meg Ryan a helyszínre érve.
- Nézzünk körül egy kicsit. – javasoltam.
A boltban a pultnál két eladó volt.
- Jó napot! - köszönt Calleigh. – Calleigh Duquesne, Ryan Wolfe, és Jennifer Taylor a bűnügyi laborból.
- Jó napot! Miben segíthetek? – kérdezte kedvesen a férfi.
- Ismerős ez a kő? – mutatta meg Ryan a fényképet.
- Persze. – mondta a férfi. – A legdrágább ékszereinkben található meg. De várjon, ez egy különleges darab. Ilyet csak a nyakláncokba teszünk. Külön formára kell csiszolni őket.
- És kinek adtak el legutóbb ilyen nyakláncot? – kérdeztem.
- Az utolsó vevők Mr. és Mrs. Hendesron, Rachel Sprinfield, Tyler Roth…
- Rachel Sprinfield – mondta Ryan. – Daniel Smith áldozatai között van ő is.
- Talán Daniel elvitte a nő nyakláncát. – mondtam.
- És odaadta valakinek, aki folytatta Daniel munkáját. – mondta Cal.
- Igen, ez valószínű. És rajta volt a nyaklánc, amikor megölte a mai áldozatot. – folytatta Ryan.
- Akkor ki kell derítenünk, ki állt olyan kapcsolatban Daniellel, hogy nyakláncot kapjon tőle. – mondtam.
- Köszönjük a segítséget. – mondta Calleigh az eladónak. És elindultunk vissza a laborba.
A laborban ültem, és azt a képet néztem, amit az ékszerbolt eladójától kaptunk. A nyakláncot ábrázolta. Gyönyörű, kövekkel kirakott ezüst nyaklánc volt. Már láttam valahol, de nem jöttem rá hol, pedig nagyon ismerős volt. Persze lehet véletlen is, mert sok ehhez hasonló nyaklánc van, de ha pont ilyet láttam, az sem bizonyítja, hogy a tulajdonosa a gyilkos.
Ebben a pillanatban Ryan lépett be.
- Mit csinálsz? – kérdezte.
- A nyakláncot nézegetem… Olyan ismerős… - mondtam.
- Nem akarsz egy kicsit lazítani? Eljöhetnél velem meginni egy kávét. – ajánlotta fel. Válaszolni már nem tudtam, mert Ryan telefonja csörögni kezdett.
- Ryan Wolfe. – szólt bele. - Honnan tudja a számomat? – kérdezte kíváncsian. – És miért hívott fel? … A gyilkossággal kapcsolatba? De honnan tud maga róla bármit is? –kérdezősködött. Nem tudtam kivel beszél, de egyre jobban kezdett érdekelni. – Értem… Akkor, kettőkor megfelel? … És hol? … Rendben. Ott leszek. –válaszolt, majd letette a telefont.
- Ki volt az? – kérdeztem érdeklődve.
- Emlékszel Lindára? Reggel találkoztunk vele, miután visszajöttünk a helyszínről.
- Te azzal a nővel beszéltél telefonon? Megszerezte a számod? – kérdeztem meglepődve.
- Igen, úgy látszik, valahonnan megtudta. De nem is baj. Azt mondta, tud néhány olyan információt a gyilkosságokról, amik nekünk hasznosak lehetnek. Úgyhogy most találkoznom kell vele a Carol’s coffe vendéglőben, azt mondta, ott elmond mindent.
- Értem…. Mikor indulsz? – kérdeztem.
- Mindjárt elindulok, mivel a város másik felén van és még oda is kellene érnem. Sajnos a kávézást későbbre kell halasztanunk.
- Oké, de vigyázz magadra. – mondtam, majd megöleltem. Kicsit aggódtam. Nem voltam benne biztos, hogy csak a gyilkosságok miatt kereste fel… ahogy reggel nézett rá…
Ryan ekkor elindult… | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Van egy CSI:Miami-s sztorid? Szeretnéd hogy mások is olvassák? Akkor küldd el az oldal email címére (
