Vetélytárs
Reggel nagyon nyúzottan ébredtem. Felöltöztem és szinte rögtön Ryanhez vettem az irányt. A recepción eligazítottak, de amikor beléptem a szobába üres volt. Egy nővér éppen újrahúzta az ágyat.
- Jó napot. Ryan Wolfet keresem.
- Ohh… nem rég vitték el. –amikor kimondta elkapott a szorongás.
- Ugye nem…?
- Nem, dehogy. Másik szobát kapott. Már nem kell az intenzíven lennie. Szerintem a másodikon lesz.
- Köszönöm. –hagytam ott a nőt. Megkerestem a második emeletet és végignéztem a szobákat. Középtájon rátaláltam Wolfe szobájára. Nagy levegőt vettem és bementem.
- Szia, azt hittem már elfelejtettél. –mosolygott. A karja be volt kötve és kicsit sápadt volt, de a szemeiből láttam, hogy jól van.
- Horatio…
- Gondoltam. –odasétáltam és leültem az ágy szélére. Csak néztem, de nem bírtam megszólalni.
- Sajnálom.
- Mit?
- Nem kellett volna ott lenned. Ha felhívlak…
- Nehogy már magadat hibáztasd! –nézett rám megrovóan.
- De az én hibám volt. Nem tudom, hogy ki ez és mit akar, de rács mögé csukjuk. Az biztos.
Megfogta a kezem és mosolygott egyet.
- Mi az? –már én is mosolyogtam.
- Szexi vagy mérgesen. –mindenre, de erre nem számítottam.
- Nem az agyadat találták el? –próbáltam fapofát vágni.
- Nem, komolyan. Ha nálam lennénk és lenne még egy kezem…
- Mr. Wolfe, akkor mi lenne?
- Majd megtudod…csak várd ki a végét. –vigyorgott sejtelmesen.
- Előbb gyere rendbe és azután fenyegess!
- Na, már csak ezért is muszáj lesz felépülnöm. –nem bírtam tovább, kitört belőlem a nevetés.
- Annyira bolond vagy.
- De így szeretsz, igaz? –kacsintott rám. Még szép, hogy szeretem.
- Igaz. –adtam neki egy csókot, de ennél rosszabb pillanatot ki sem foghattunk volna. Ryan köhögött egyet jelzésként, én megfordultam és Calleighvel találtam magam szemben.
- Öhm…
- Igen, ezt nehéz lesz kimagyaráznunk. –mondta Ryan.
- Nem kell magyarázni. A jó helyszínelő minden jelet felismer. –vigyorgott. –Tudtam én mindent a megérzéseim alapján, és mint mindig, most sem hagytak cserben.
- Cal, kérlek…senkinek...
- Nyugi, tartom a számat. Nataliáról és Ericről is tudok. Horatio viszont abban a hiszemben van, hogy mindenki betartja a szabályokat. Jakkel is már régóta együtt vagyunk, de semmit nem tud. Igazából furcsállom is.
- Értem.
- Amiért jöttem, Brian Wood, ismerős?
- Életemben nem hallottam még a nevét.
- Akkor nem tudom, hogy mit akar tőled ez az ingatlanügynök…
- Hogy mondtad? –valami eszembe jutott.
- Ingatlanügynök. Miért fontos ez?
- Egy perc és jövök. –azzal ott hagytam őket. Megkerestem a számot és kicsengett.
- Szia, mi újság?
- Szia Charlie. Kellene nekem egy ember. Ismered Brian Woodot?
- Igen, az egyik legnagyobb amerikai befektető. Jó barátom és egyben vetélytársam.
- Nem vesztetek össze mostanában?
- Mindig veszekszünk, de most, hogy itt vannak a legnagyobb lehetőségek főleg. Például a jövő heti konferencia.
- Beszéltél neki a családodról? Mondjuk rólam?
- Igen, de miért kérdezed?
- Lényegtelen. Figyelj, menj haza most és vidd el Alicet anyáékhoz.
- Miért? Mi történt?
- Csak tedd amit mondtam. Majd később megtudod.
- Redben.
- Még valami… hol lakik ez a Brian barátod? –miután a bátyám mindent elmondott erről a fickóról, teljesen biztos voltam a teóriámban. Elköszöntünk, én visszamentem Calleighékhez.
- Mit sikerült kiderítened?
- Brian Wood egy nagynevű befektető. Most van a csúcson, de a bátyám az, aki az útjában áll. Állítólag jóban vannak, szóval beszéltek rólam is.
- Értem. Az-az érzésed, a bátyád vetélytársa próbál elkapni, hogy ne tudjon részt venni az egyik legnagyobb New Yorki konferencián… Szerintem egész egybefüggő.
- Az, de bizonyítanunk kell. - szólt közbe Ryan.
- Még meg van a kötél?
- Milyen kötél?
- Amivel engem tartott fogságban.
- Persze, de hát…
- Charlie említette, hogy különleges és egyedi anyagokkal dolgoznak. Szerintem a kötelet is ilyen anyagból készítették. Kell egy minta, amivel összevethetjük.
- Tudom is honnan. Az új hotelben történt gyilkosság, ahol reggel voltunk kint. A Wood cég építette. Szerintem ott találunk valamit, hisz még a festék is friss.
- Ez egy nyom lehet, de a több kell, ha le akarjuk csukni. –mondta Ryan.
- Szerintem egy ilyen neves embernek vannak híres barátai…- elmélkedett Cal.
- Mondjuk egy műkincsgyűjtő! –minden összeállt a fejemben.
- Igen. Például Gordon. Ha bebizonyítjuk, hogy ismerik egymást, lecsukhatjuk.
- Menjünk. Vagy te még maradni szeretnél? –kérdezte tőlem.
- Csak egy perc. –mondtam, Cal bólintott és magunkra hagyott minket.
- Vigyázz magadra, rendben? –láttam rajta, hogy aggódik.
- Ígérem. –odahúzott és megcsókolt | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Van egy CSI:Miami-s sztorid? Szeretnéd hogy mások is olvassák? Akkor küldd el az oldal email címére (
