Július 26., hétfő
A laborban ültem és a munkámat végeztem. Késő volt, már be is sötétedett, de néhányan még bent voltunk, hiszen a munka nem várhat.
Hirtelen füstszagra figyeltem fel. Elindultam a szag irányába. – Csak nehogy már megint az a hülye újonc srác robbantson fel valamit, mint múltkor, mert ha így van, esküszöm, hogy kirúgatom... –gondoltam. Múltkor Rick Baley, a DNS részen dolgozó újonc laboros majdnem felrobbantotta az egész bűnügyi labor egy apró kísérlettel, azelőtt pedig néhány anyagot kevert össze, és a véres ruhák, amit Valerának kellett volna átvizsgálnia, használhatatlanná váltak. Ezért voltam rá ennyire mérges.
De most kivételesen nem Rick volt a hibás.
A füst a fegyverlaborból jött.
- Hahó, Cal? Minden rendben? –kérdeztem, majd amikor nem jött válasz benyitottam.
Calleigh sehol sem volt, viszont a labornak ebben a részében tűz ütött ki. Nem értettem miért nem működnek a füstérzékelők, de nem volt időm kitalálni, mi lehet a hiba, mert segítséget kellett hívnom.
- Valaki segítsen! – kiabáltam és a labor másik része felé szaladtam. – Tűz van! – kiabáltam ismét. Nem tudom, hányan hallották, de egyelőre még senki sem válaszolt. Hirtelen Eric jött velem szembe.
- Melinda? – nézett rám értetlenül. – Mi a baj? Hova rohansz? – kérdezte.
- Eric, tűz van! – mondtam gyorsan. – A fegyverlaborban... Gyorsan, segítened kell, szólj a többieknek! – mondtam határozottan.
Eric rögtön segítséget hívott, és pár perc alatt el is oltották a fegyverlaborban keletkezett tüzet. Szerencsére senki sem sérült meg és csak pár berendezés ment tönkre.
- Melinda, ha nem veszed észre, talán leég az egész labor... – kezdte Eric a mondatát.
- Jaj, Eric, ne hálálkodj. – szakítottam félbe mosolyogva..
Pár perc múlva Calleigh és Ryan jelent meg.
- Most hallottuk mi történt. – mondta Ryan. – Minden rendben? Ugye jól vagytok? – kérdezte aggódva.
- Hát persze. – mondtam mosolyogva, és próbáltam leplezni az érzelmeimet. Csak egy kacsintással jeleztem Ryannek, hogy örülök, hogy itt van.
Ryan és én 1 hónapja jártunk. Körülbelül ennyi ideje dolgozom a Miami Dade Bűnügyi labornak. Már az elején szimpatikusnak találtuk egymást, és titokban találkozgatni kezdtünk – a labor dolgozói mégsem nézik jó szemmel, ha munkatársak között ilyen dolgok alakulnak ki, és a főnök az elején elmondta, hogy soha se keverjem bele a magánéletemet a munkába – ezért kellet titokban tartani ezeket a dolgokat. Egyelőre senki sem sejtett semmit.
Miután Calleigh és Eric távoztak, kettesben maradtunk.
- Örülök, hogy jól vagy. – mondta Ryan mosolyogva, majd közelebb lépett és megcsókolt.
- Hé, még meglát valaki. – mondtam mosolyogva.
- Igazad van. Akarod, hogy hazavigyelek? Elég késő van...
- Lehet róla szó, sőt még akár egy vacsoráról is. Úgyis egész nap dolgoztam, azt hiszem megérdemlek egy kis pihenést mára, és te is.
- Akkor jobb lesz ha indulunk, még mielőtt kitalálnak egy újabb feladatot nekünk.
- Rendben, menjünk.
De nem voltunk elég gyorsak, mert a labor kijáratánál Horatioval találkoztunk.
- Azt hiszem, ugrott a vacsora. – mondta Ryan halkan.
- Ms. Davis, Mr. Wolfe, remélem nem sietnek sehova. – mondta Horatio. A tekintetéből megállapítottam, hogy erre a kérdésre csak egy válasz van.
- Nem. – mondta Ryan, aki szintén rájött erre.
- Kaptunk egy bejelentést. Egy fiatal lányt holtan találtak a Miami Dade Kollégiumban. Örülnék, ha ti is kimennétek a helyszínre. Calleighnek és Ericnek már szóltam.
- De ez nem az éjszakás helyszínelők feladata lenne? – kérdezte Ryan.
- Még nincs éjszaka. Ez a mi ügyünk. A helyszínen találkozunk. Itt van a cím.- mondta Horatio határozottan, és beszállt a labor előtt parkoló hummerébe.
Még nem igazán szoktam hozzá a főnök stílusához. Tulajdonképpen nincs semmi bajom vele, szimpatikus, hogy ilyen határozott, de néha kicsit szigorú. Viszont ebből látszik, hogy komolyan veszi a munkáját, ahogy a csapat többi tagja is.
- Igazad volt az elején, a vacsora ugrott. – fordultam Ryan felé, miután Horatio elment.
- Majd holnap bepótoljuk. – mondta Ryan, akitől ezután kaptam egy újabb csókot. – Mit szólnál ahhoz, ha elvinnélek a helyszínre?
- Ryan, szerinted az nem lenne gyanús másoknak?
- Igazad van. Akkor majd ott találkozunk.
Ezután mindketten az autónkba szálltunk, és elindultunk.
Már tejesen besötétedett. Elég messze volt a labortól a megadott cím, ahova ki kellett mennünk. Egy ideig láttam magam előtt Ryan autóját, de az út vége felé mér nem nagyon, mivel az eső is esni kezdett, és nem tudom olyan gyorsan menni, mint ő.
Én értem ki legutoljára a helyszínre. A kollégium nagy épület volt. Az a része, ahol a gyilkosság történ teljesen el volt kerítve a szokásos sárga szalaggal, hogy a kíváncsiskodók ne okozzanak kárt.
- Melinda, csak hogy itt vagy. – mondta Calleigh.
- Az eső kicsit lelassított. Alig láttam valamit az útból. – válaszoltam.
- Az első emeleten van a meggyilkolt lány szobája, nem lesz nehéz megtalálni, csak kövesd a sárga szalagot. – Én még kimegyek a kocsihoz, bent hagytam pár dolgot.
- Rendben. – mondtam és elindultam felfelé az emeletre.
A 33-mas szoba ajtaja nyitva volt. A csapat többi tagja már hozzákezdett a bizonyítékok begyűjtéséhez.
Eric a szobában lévő ujjlenyomatokat gyűjtötte össze. Frank és Horatio a kollégium lakóinál kérdezősködött, Ryan pedig fényképeket készített.
- Szegény kislány... – mondta Alexx – Még nagyon fiatal volt, alig lehetett 20 éves.
Alexx, az orvos szakértő a meggyilkolt lány holteste mellett térdelt.
- Szia Alexx. Mi a halál oka? – kérdeztem.
- Szia Melinda. – köszöntött. – mint látod, a lányt több helyen megkarmolták az arcán. Szerintem valaki nagyon mérges letett rá. De többször megszúrták a mellkasán, ez végzett vele.
- Tudod már, mi volt a gyilkos fegyver?
- Még nem, de biztos, hogy egy éles tárgy, valószínű, hogy valamilyen tőr.
- Kösz, Alexx. – ezután nekiálltam a maradék ujjlenyomatok begyűjtésének. Közben ránéztem a földön fekvő lány arcára. Még halála után is látszott rajta a rémület. Hosszú, szőke haja volt, az arcán divatos smink volt, és a ruhája is elég jól nézett ki. A tipikus „népszerű lányok” kategóriába tartozhatott.
- Olyan fura ez a hely... – mondtam, mikor Ryan mellett végeztem a munkámat.
- Igen az, főleg hogy a szobában lévő összes tükör le van takarva. – állapította meg Ryan.
- De mi oka lehetett letakarni őket? – kérdeztem értetlenül.
- Pont annyit tudok, mint te. – mondta Ryan mosolyogva.
- Várj, csak. Az az egy ott nincs letakarva. – mutattam egy kis tükörre, ami az éjjeliszekrénye mellett volt. Pont ott, ahol a lányt leszúrták.
- Igen, tényleg nincs. – mondta Ryan, és készített róla egy fotót. – Találtatok valami használhatót? – fordult Eric és Calleigh felé.
- Az ajtón semmi olyan nyom nincs, ami betörésre utal. – mondta Cal.
- Ezek szerint a gyilkos ismerhette a meggyilkolt lányt. – gondolkodtam hangosan.
Horatio miután befejezte a beszélgetést a kollégium néhány lakójával, megnézte hogy haladunk.
- Mit tudunk eddig, főnök? – kérdezte Eric érdeklődve.
- A lány Amanda Jenkins. A szintén floridai Jacksonville-ből jött Miamiba tanulni. – válaszolta Horatio.
- A szüleit már értesítettétek? – kérdeztem.
- Természetesen. – jelent meg Frank is. – Azt mondták, amilyen gyorsan csak tudnak, itt lesznek.
- És mit tudtatok meg a kollégium lakóitól? – kérdezte Ryan, aki az előbb fejezte be a szoba lefényképezését.
- Még nem sikerült Amanda közeli barátaival beszélnünk, csak a gyilkosság feltételezhető idején erre járókat kérdeztük ki, de ők nem láttak és hallottak semmit. – mondta Horatio. – Holnap nekiállunk a kihallgatásnak, de most már nagyon késő van, ideje bevinni a laborba a nyomokat, ha mindenki végzett.
- Részemről én kész vagyok. – mondtam, és a néhány begyűjtött ujjlenyomatot eltettem. Eric is ezt csinálta, majd Calleigh és Ryan is elpakolt.
- Mindjárt itt lesznek a hullaszállítók, én még megvárom őket. – mondta Alexx.
Mi pedig elindultunk kifelé a szobából. Nem volt olyan nagy a szoba. Egy ágy, tévé, laptop és pár bútor volt benne. A falon pedig rengeteg számomra ismeretlen fiúbanda és énekes posztere volt.
- Van egy olyan érzésem, hogy ez egy érdekes ügy lesz. – mondta Ryan, aki valahogy mellém került, aminek persze örültem.
- Szerintem se fogunk unatkozni a következő pár napban. – válaszoltam.
- Áll még a vacsora? – kérdezte halkan.
- Áll. – súgtam vissza neki mosolyogva.
Már majdnem kiértünk a szobából, de ebben a pillanatban észrevettem valamit a földön. Lehajoltam, hogy megnézzem a csillogó tárgyat, ami félig kilátszott az éjjeliszekrény és az ágy közötti részből.
Egy gyűrű volt az.
- Hé, azt hiszem, találtam valamit. – mondtam. Erre a mondatra a csapat többi tagja megfordult, és rám figyelt.
- Mi az Melinda? – kérdezte Calleigh.
- Egy gyűrű... – vettem fel lassan a földön talált ékszert.
- Talán a gyilkos hagyta itt. – mondta Ryan.
- Vagy az is lehet, hogy Amandáé volt. – találgatott Eric.
- Ezt majd holnap megtudjuk a kihallgatáson. – mondta a főnököm. – Melinda, kérlek hozd be ezt is.
- Rendben. – és eltettem a gyűrűt. Közben megfigyeltem. Biztos, hogy nem nagyon lehet ilyet kapni minden ékszerboltban. Az ezüstszínű, vékony gyűrűnek a közepébe egy kis fehér kő volt. A gyűrű oldala viszont egy kicsit kopott volt, de ez semmit sem vett el a szépségéből.
Miután mindenki kiment, és beszállt a Hummerbe, elindultunk a labor felé. Az eső sajnos még mindig esett.
Út közben sokat gondolkoztam. Először a gyilkossággal kapcsolatos dolgok jutottak az eszembe. Miért öltél meg szegény lányt, és ki tehette? Az arcán lévő karmolásokból ítélve biztos, hogy az egyik ellensége lehetett. Ha egyáltalán voltak ellenségei, de ez majd holnap kiderül. Viszont az rejtély, hogy miért voltak a tükrök letakarva. Még soha nem láttam ilyet sehol, pedig már egy ideje helyszínelőként dolgozom. Tavaly még a New York-i csapat tagja voltam, de úgy döntöttem, kipróbálom milyen az élet Miamiban. Sokkal jobban tetszik ez a város, mint az örökké egyhangú New York. Azt hiszem, megtaláltam azt a helyet, ahol biztos, hogy hosszú ideig maradok, és persze jól ki is jöttem mindenkivel eddig. Legjobban Ryannel. Alig vártam már, hogy elszabadulhassak a laborból és elvigyen vacsorázni.
A laborba érve eltettük a bizonyítékokat a megfelelő helyre.
- Holnap találkozunk. –mondta Horatio, ezzel jelezve, hogy mára véget ért a feladtatunk.
Gyorsan el is köszönünk egymástól. Én mentem ki utoljára a laborból, mert még pár dolgot el kellett raknom.
Ahogy mentem ki a sötétben hirtelen valaki hátulról megölet.
- Ryan! De megijesztettél!
- Melinda... már azt hittem sose jössz. – mondta mosolyogva és megcsókolt.
- Bocs a késésért, csak kicsit elhúzódott a pakolás. De most már indulhatunk. – mondtam, és beszálltunk Ryan autójába.
- Jártál már abban az étteremben, ami pár napja nyílt a St. Diego úton? – kérdezte.
- Még nem. És te?
- Még én sem, de akkor most kipróbálhatjuk. Állítólag nagyon jó hely, Eric mindig oda viszi Nataliat...
- Hogy ki visz oda és kit? – kérdeztem teljesen ledöbbenve.
- Öööö... Melinda, ezt nem kellett volna. Sajnálom elszóltam magam, Eric megígértette velem, hogy nem szólok senkinek róluk.
- Most már késő. De megnyugodhatsz, senkinek sem mondtam el, és Ericnek sem, hogy tudok róluk, bennem megbízhatsz. Mi is van köztük? – kérdeztem kíváncsian.
- Múltkor rajtakaptam őket a laborba, miközben egymással enyelegnek. Utána Eric mindent bevallott. – mondta Ryan.
- Rendben, kösz, hogy elmondtad. – mondtam mosolyogva. – De ők ugye nem tudnak rólunk?
- Nem. Még csak az kéne. – mondta Ryan, majd folytattuk az utunkat az étterembe... | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Van egy CSI:Miami-s sztorid? Szeretnéd hogy mások is olvassák? Akkor küldd el az oldal email címére (
