Az idegen
James hirtelen halála nagyon felzaklatott. Csak mentem az irodám felé, amikor beléptem becsukódott mögöttem az ajtó és hallottam a zárkattanását. A redőny le volt húzva, így senki sem láthatott be, de a beszűrődő fénynél jól láttam, hogy a férfi (mert az volt), közelebb lép hozzám és megfogja a karom. Óvatosan magához húzott, amiből egyből rájöttem, hogy ki lehet az. Kitapogattam az arcát és megcsókoltam. Igen, ő volt az. Amikor abba hagytuk, megkérdezte.
- Csak úgy megcsókolnál egy idegent?
- Tudtam, hogy te vagy. Minden mozdulatodat ismerem.
- Aham… akkor tudod, hogy most mit fogok csinálni?
- Hát…- közelhúzott, és szenvedélyesen megcsókolt. Felkapott, felültetett az asztalra, majd a felsőmmel kezdett bíbelődni.
- Nem lehet. Ryan, helyszínre kell mennem. –húzódtam hátrébb.
- Én is helyszínelni szeretnék. –próbálkozott ismét.
Akármennyire is fájt, de muszáj volt abba hagynunk, meg amúgy sem volt jó ötlet az irodában…
- Jó, de azt ugye tudod, hogy ezt megbánod? –fenyegetett.
- Alig várom. –vigyorogtam, amire ő is elmosolyodott.
- Majd meglátod.
- Mennem kell. –mondtam és el akartam indulni, de megint visszahúzott és még egy hosszúcsókot kaptam. Amikor leszakadtam róla, ismét vigyorgott. Most már csak megcsóváltam a fejem és ott hagytam.
Kiértem a kocsimhoz, és megszólalt a telefonom. Sms-t kaptam. Gyorsan megnyitottam és amikor elolvastam, muszáj volt mosolyognom.
Ryantől jött. Csak egy szót írt.: „Szeretlek.” Visszaküldtem neki a választ, ami szintén ez az egyetlen, de olyan jól eső szavacska volt.
Amint kiértem a helyszínre, Natalia odajött hozzám.
- Szia, örülök, hogy itt vagy.
- Szia, sikerült kideríteni valamit?
- 30 év körüli nő az áldozat. A neve: Emily Dane. Nem ismeri senki sem a környéken. Állítólag nem rég érkezett New Yorkból. Tara lassan itt lesz, addig én megcsinálom a képeket, te meg szedj össze mindent.
- Okés. –neki láttunk a munkának és nem sokára Tara is befutott.
- Lássuk csak… több helyen megszúrták szemből. Simapengéjű kés. Tudjátok hogyan tovább…
- Igen, bővebben a boncolás után. –mondtuk együtt Nataliával, a már megszokott szöveget.
Amint végeztünk visszamentünk a laborba. Leadtuk a jelentést és mivel már késő délután volt, haza indultam.
Otthon nem találtam senkit, kicsit megrémültem, de eszembe jutott, hogy ma vacsorázni megyünk Charliékkal. Átöltöztem és beszálltam a Hummer-be. Elmentem a közelben lévő kis étterembe, ahol vidáman tapasztaltam, hogy a bátyám éppen Ryannel társalog. Odasétáltam hozzájuk, és leültem Ryan mellé.
- Szia. –mondta és adott egy puszit.
- Sziasztok. Az ne mondjátok, hogy ettetek már, mert akkor tuti megőrülök.
- Nem még nem ettünk. Téged vártunk. –nyugtatott meg Charlie.
- Akkor jó. –Vacsora közben megbeszéltünk a mai napot és, hogy holnap utaznak is haza, mert egy szálloda megnyitójára kell menniük.
- Tényleg, hisz veled építtetik a legnagyobb hoteleket.
- Igen, mostantól…
- Muszáj ilyen korán elmennetek?
- Sajnos igen, de most elköszönnénk, mivel reggel már nem találkozunk. Már összepakoltunk, és hajnalban indul a gép.
- Sajnálom, hogy nem tudtam több időt veletek tölteni, de…- eszembe jutott James.
- De dolgoznod kellett. Megértem. Majd legközelebb. Nos, akkor nektek jó éjszakát és vigyázzatok magatokra. –ölelt meg Charlie, elbúcsúztam Alice-éktól és elhagyták a termet. Már csak kettesben ültünk Ryannel.
- Hát… indulunk haza?- kérdezte.
- Igen, persze. Mehetünk. –rendeztük a számlát, belekaroltam és hazamentünk.
Éppen, hogy ajtón belülre értünk nekilátott a „helyszínelésnek". | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Van egy CSI:Miami-s sztorid? Szeretnéd hogy mások is olvassák? Akkor küldd el az oldal email címére (
