Július 28, szerda
Hirtelen hangos telefoncsörgést hallottam. Nem tudtam elképzelni, ki lehet az. – Ezt nem hiszem el, ki lehet az ilyenkor? – gondoltam.
- Melinda Davis. – vettem fel a telefont.
- Szia Melinda! Ryan vagyok. – szólt bele Ryan a telefonba. A hangján egyáltalán nem érzetem azt, hogy fáradt, ezzel szemben én alig tudtam megszólalni.
- Ryan? Hajlani kettő van. Miért hívtál ilyenkor? – kérdeztem.
- Történt egy gyilkosság. Be kell jönnöd. – jelentette ki.
- Ott vannak az éjszakás helyszínelők. Ez az ő dolguk. – mondtam, és már majdnem letettem a telefont, mert nagyon fáradt voltam.
- De sajnos most nagyon elfoglaltak, ezért éjszakázhatunk mi. – mondta Ryan. Nem erre a mondatra számítottam, hanem valami olyasmire, hogy „Igazad van, tényleg az ő dolguk, hagylak aludni.” - Különben is, ez a mi ügyünkhöz kapcsolódik. – folytatta.
De ez a mondat felkeltette az érdeklődésemet.
- Melyik ügyhöz? – kérdeztem kíváncsian.
- A kollégiumi gyilkossághoz. Megöltek még egy lányt.
- Rendben, mindjárt ott leszek.
- Ne fáradj, arra megyek, amerre laksz, elviszlek. – ajánlotta fel.
- Az jó lenne, csak adj öt percet, hogy összekészülődjek, tudod éjszaka kicsit lassabb vagyok mint álltalában. – mondtam.
Nem sokkal később már Ryan autójában ültem és a helyszínre tartottunk.
- Hogy vagy? – kérdezte, biztosan azért, mert látszott rajtam, hogy nagyon fáradt vagyok.
- Hajnali két óra van. Szerinted? – kérdeztem mosolyogva.
- El tudom képzelni, én is nagyon fáradt vagyok, de a munka nem várhat.
- És tudunk már valamit a megölt lányról? – kérdeztem.
- Én nem sokat tudok. Nem sokkal ezelőtt Calleigh felhívott és ugyan annyit mondott, mint amennyit én neked. De bonyolultabb ez az ügy, mint gondoltam.
A helyszín ugyan az a kollégium volt, ahol Amandát megölték. Lassan felmentünk a lépcsőn, és a megölt lány szobájához mentünk. A kollégium nagy épülete csendes volt, mivel a rendőrség igyekezett gyorsan és csendesen végezni a munkát, nehogy a sok felébredt kíváncsiskodó megzavarja a nyomozást.
Pár ember a kollégiumból viszont felébredt és kérdezősködött a helyszínen lévő kollégáktól.
Mikor elértük a szobát, és benyitottunk megdöbbentem, mikor ránéztem az áldozatra.
- Mi az? Talán ismered? – kérdezte Alexx.
Közben Ryan szemében is láttam, hogy felismerte a lányt.
- Igen. – válaszoltam.- Ő itt Kelly Rose, de gondolom ezt már te is kiderítetted. Tegnap kihallgattuk az Amanda-üggyel kapcsolatban.
- Azt mondta, Amanda a legjobb barátnője volt. – folytatta Ryan.
- És amikor kihallgattuk elég idegesnek tűnt, mintha félt volna valamitől. – jegyeztem meg.
- A félelme beigazolódott, valaki meggyilkolta. – jelent meg Horatio az ajtóban. – Alexx, mi okozta a lány halálát?
- A lányon több szúrt seb van, és neki is tele van karmolásokkal az arca, pont mint Amandáé.
- Ez nem lehet véletlen, a kollégiumban egy sorozatgyilkos van. – mondtam.
- Ez még nem biztos, lehet, hogy valaki csak lemásolta az előző gyilkosságot. – mondta Ryan.
- Erről majd akkor tudunk meg többet, amikor a gyilkos fegyver által ejtett sebeket összehasonlítom Amanda sebeivel.
Hirtelen egy hosszú barna hajú lány szaladt be a szobába sírva.
- Neeem. – mondta sírva amikor Kelly holtestére nézett.
- Hölgyem ide nem jöhet be, ez egy gyilkosság helyszíne. – mondta Horatio.
A lány szintén Amanda és Kelly barátnője volt, Juliett Tyson, akit korábban már kihallgatott a rendőrség. Teljesen kétségbe volt esve, és sírva állt előttünk.
- Juliett, megértem, hogy elvesztetted a barátnőidet, és hogy ez milyen szörnyű érzés, de hagyd, hogy kiderítsük ki a gyilkos, és megakadályozzunk még egy gyilkosságot. – próbáltam megnyugtatni a lányt.
- Nem, nem segíthetnek, ez nem a maguk ügye. – mondta mérgesen és kiszaladt a szobából.
- Ez meg mit akart jelenteni? – kérdezte Ryan értetlenül.
- Nem tudom, de vele még beszélni fogunk, az biztos. – mondtam.
- Ryan, kérlek készíts pár képet, Melinda te pedig szedd össze a szobában lévő ujjlenyomatokat. – mondta a főnököm.
- Rendben főnök. – és nekiláttunk a munkának.
A gyilkos fegyver megint nyomtalanul eltűnt. Valószínű, hogy a gyilkos magával vihette, mint az előző gyilkosságnál.
Miután begyűjtöttem az ujjlenyomatokat a többiekhez fordultam.
- Én kész vagyok, nem lenne gond, ha körülnéznék egy kicsit a kollégiumban. – kérdeztem.
- Csak nyugodtan. – mondta Horatio. – De Calleigh és Eric már elment megkérdezni ár embert akik fent voltak az éjszaka, nem láttak, vagy hallottak-e valami gyanúsat.
- Addig én megnézem, hol juthatott be a gyilkos. – mondta Ryan.
Kimentem a szobából és elindultam a felfedezőutamra. Először azon az emeleten mentem végig, ahol Kelly és Amanda lakott. Az épület nagy és régi volt, de pár éve rendesen felújították. Közben megpróbáltam végiggondolni a gyilkossággal kapcsolatos dolgokat. Szinte biztos voltam benne, hogy ugyan az a személy ölte meg Amandát, aki most a barátnőjét, Kellyt.
Közben eszembe jutott, amit a kollégium egyik lakója mondott, amikor tegnap visszajöttem kérdezősködni. Azt állította, egy Jordan McKyle nevű lánynak van indítéka a gyilkosságra. Jordannal is beszélnünk kell.
Közben többen felébredtek, és kijöttek a szobájukból.
Körülnéztem ezen az emeleten, de sajnos semmit sem találtam, ezért úgy döntöttem, máshol folytatom a keresést.
Lejjebb mentem egy elemeltet, ahol még mindig szobák voltak, de sajnos itt sem találtam semmi használhatót.
Később visszamentünk a laborba, és folytattuk a munkát. Elemeztük a helyszínen lévő bizonyítékokat. Nem sok mindent találtunk. Volt pár ujjlenyomatunk a szobából, és cipőlenyomatok Kelly szőnyegén, meg egy kis fehér anyag a holtest ruháján, ami nagy valószínűséggel drog, de a tulajdonosát még nem találtuk meg. Lehet, hogy Kelly volt az, de lehet hogy a gyilkos.
- Melinda! Hé, Melinda! – a hangra kinyitottam a szemem, és Ryant láttam meg, ahol mellettem ül a labor egyik szobájában és ébreszget.
- Mi az? Mi történt? – kérdeztem még egy kicsit mindig álmosan.
- Elaludtál, de nem csodálom, szinte egész hajnalban dolgoztunk. – válaszolta.
- És hogy haladunk a munkával?
- Alexx megállapította, hogy ugyan azzal a tőrrel ölték meg Kellyt, mint Amandát.
- Ez várható volt. – mondtam
- De a gyilkos fegyver még mindig sehol, és semmi nyom sincs a helyszínen, amit használhatnánk.
- Valaminek kell lennie, vissza kell mennem körülnézni . –mondtam, és indultam volna el, de Ryan megfogta a kezem.
- Majd holnap visszamegyünk, most inkább hazaviszlek, és feküdj le aludni, mert már késő délután van.
- Mi? Mennyit aludtam itt az íróasztalon? – kérdetem mosolyogva.
- Egy-két órát. De a főnöknek nem szólok róla. – mondta szintén mosolyogva… | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Van egy CSI:Miami-s sztorid? Szeretnéd hogy mások is olvassák? Akkor küldd el az oldal email címére (
