Meglepetés
Legnagyobb meglepetésemre a 19 éves öcsém, Chris állt előttem.
- Szia! – öleltem meg. – Hogy hogy átjöttél Miamiba?
- Gondoltam jó kis szülinapi meglepetés lesz, hogy hirtelen megjelenek itt. – mondta vidáman.
- Hát az volt.
Chris Los Angelesben lakik, és nemrég fejezte be a középiskolát. Most elsőéves a Los Angelesi Grafikai egyetemen.
- Van egy kis hotel nem messze innen, ott vettem ki egy szobát, ha végzel a munkával, átmehetnénk beszélgetni. – javasolta.
- Jó ötlet. – válaszoltam.
- Akkor én most magatokra hagylak titeket. – mondta Calleigh. – Rengeteg dolgom van még Eddie Worrington ügyével kapcsoltban.
- Ki az az Eddie Worringthon? – kérdezte Chris kíváncsian.
- Eddie régebben a laborba szállított ezt-azt. De ma hajnalban megölték. – válaszolt Cal. – Viszont semmi új dolog nem derült ki a gyilkossággal kapcsolatban. Vagy nagyon profi a gyilkosunk, ami lehet, mivel a helyszínelők között sok mindent megtanulhatott, vagy csak nagy szerencséje volt.
- Egy helyszínelő a gyilkos? – kérdezősködött tovább Chris.
- Még az is lehet, nem tudjuk biztosan, csak azt, hogy a laborban dolgozik. – válaszoltam.
- Hát ez durva. Valaki, aki eddig gyilkosokat juttatott sittre, most ő is gyilkosság vált. – mondta elgondolkodva az Chris.
Este elmentem Chrishez, és rengeteg dologról beszéltünk, mivel már régóta nem láttuk egymást. Elmeséltem neki milyen itt, Miamiban dolgozni, és még sok mást.
- És mi van Ryannel? Azt mondtad, jól megvagytok? – érdeklődött.
Egy pillanatra elgondolkoztam, elmondtam e neki ami ma történ. Végül is az öcsém, miért nem mondanám el neki?
- Igen eddig én is azt hittem, de mostanában elég furcsán viselkedik, mintha valamit titkolna előlem. – válaszoltam.
- Hogy érted azt, hogy furcsán viselkedik?
- A laborban van egy Maxine nevű laboros, gyanúsan sokat van vele, és úgy csinál, mintha titkolna valamit.
- Mindenkinek vannak titkai, ne foglalkozz vele, majd úgyis kiderül egyszer. – mondta mosolyogva.
- Hogy tudsz mindent ilyen könnyen venni? – kérdeztem én is mosolyogva.
- Nem veszem könnyen, csak tudom, hogy igazam van. – mondta egy titokzatos mosoly kíséretében.
- Tudsz valamit? – kérdeztem kíváncsian.
- Honnan tudnék? – mondta nevetve. – Jen, csak most jöttem ide, annyira nem ismerem Ryan, eddig még csak egyszer találkoztam vele, de biztos vagyok benne, hogy ha eddig nem voltak ilyen ügyei, ezek után sem lesznek. – próbált megnyugtatni.
- Remélem igazad lesz, de ez akkor is furcsa.
Este későn értem haza.
- Hahó, Ryan! Megjöttem. – mondtam kedvesen. Arra gondoltam leülhetnénk megbeszélni ezt az egészet.
De senki sem válaszolt. Nem volt otthon. Hol lehet?
Hirtelen eszembe jutott az a beszélgetés, amit délután hallgattam ki a laborban Ryan és Valera között.
Szomorúan bedőltem az ágyba és csak reggel ébredtem fel, de Ryan nem jött haza. Legalább is ha hazajött, már ismét elment. Megpróbáltam elérni a mobilján, de nem vette fel.
Azt hiszem, ha találkozok vele, sok mindenről beszélni fogunk.
Reggel bementem a laborba.
- Jó reggelt Jen! Boldog születésnapot! – köszön Eric.
- Köszi. Neked is jó reggelt. – mondtam.
- Valami baj van? – kérdezte.
- Nem miét lenne? – kérdeztem vissza.
- Ugye nem akarod nekem bemesélni, hogy miden rendben? Látszik rajtad hogy történt valami. – állapította meg.
- Igen, tényleg van valami… - kezdtem bele, de ekkor Ryan jelent meg Eric mögött.
- Sziasztok! – köszönt.
- Hello Wolfe. – mondta Eric.
- Szia. – mondtam én is. – Nem gondolod, hogy beszélnünk kéne valamiről?
- Ja igen. – mondta, mintha nem is nagyon érdekelné az egész. – Nem lehetne később, még el kell intéznem valamit.
- De Ryan… - kezdtem volna bele, de ő gyorsan továbbment.
- Szóval nincs rendben köztetek valami.- mondta Eric.
- Eltaláltad, de beszélni sem tudok vele róla, és még annyit sem mondott hogy boldog szülinapot. – mondtam elkeseredetten.
- Szerintem nem fejeltette el. Hidd el, majd mondani fogja. – igyekezett javítani a kedvemen Eric. – De nekem most mennem kell dolgozni.
A mai nap még egy cserbenhagyásos gázolás ügyét oldottuk meg, de Eddie-vel kapcsolatban semmire sem jutottunk. Ami viszont még jobban zavart, az volt, hogy Ryannel szinte alig beszéltem, de nem is nagyon volt alkalmam rá, mert mindig valami sűrgős dolga volt. Nem így képzeltem el a szülinapomat…
Késő délután Chris jelent meg a laborban.
- Szia Jen! Boldog szülinapot! – mondta.
- Köszi.
- Milyen napod volt? – kérdezte érdeklődve.
- Pocsék….- mondtam rosszkedvűen.
– De ma van a születésnapod, elfelejtették a többiek, vagy mi történt?
- A többség nem.
- De valaki igen?
- Ryan.
- Gyere, hazaviszlek! És ha még otthon sem mondja, akkor én a helyedbe emlékezetném rá.
- Köszi a tanácsot. Megfogadom, feltéve, ha otthon lesz egyáltalán…
Chris-szel elindultunk kifelé a laborba. Furcsa volt hogy szinte már senki sem volt bent a csapatból. De nem nagyon fogalakoztam vele, jobban lefoglalt az a gondolat, hogy vajon Ryan miért viselkedik velem így.
- Itt is vagyunk. – mondta Chris amikor megállt a házunk előtt. – Szép ház.
- Köszi. Ha akarod belülről is megnézheted. – ajánlottam fel neki.
- Jó ötlet. – mondta, majd kiszálltunk a kocsiból és elindultunk befelé.
Amikor kinyitottam az ajtót nem hittem a szememnek.
- Meglepetés! – kiabálták a házban lévők.
Előttem Ryan állt, aki odalépett hozzám és megcsókolt. Utána észrevettem hogy Calleigh, Eric, Cooper és a többiek is itt vannak. És még Natalia is Greg is átjött Vegasból.
- Boldog szülinapot Jen. – mondta Ryan…. | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Van egy CSI:Miami-s sztorid? Szeretnéd hogy mások is olvassák? Akkor küldd el az oldal email címére (
