Még egy nap a börtönben
Ryannel egy csókkal búcsúztunk el egymástól, miután elmesélte, hogy a tegnapi buliról mindenkit hazaküldött, és elmondta nekik, hogy ez biztos csak egy tévedés, és ne aggódjanak.
- Ha mégis szükség lenne rá, szerzek neked egy nagyon jó ügyvédet, de kitalálunk valamit, hogy hamar kijuss innen. Nemsokára visszajövök. – ezek voltak az utolsó szavai hozzám, mert sajnos nem maradhatott túl sokáig.
Ryan távozása után a járőr becsukta az ajtót, és ő is elment.
Csak most fogtam fel, mit is mondott Ryan. „kitalálunk valamit, hogy hamar kijuss innen”.
Ez úgy hangzott, mintha valami tervet akarni kitalálni, hogy minél hamarabb itt hagyhassam ezt a szörnyű helyet. Ez a gondolat – a sok másik mellett, amik a gyilkossággal, vagyis most már gyilkosságokkal kapcsolatosak voltak – nem hagyott nyugodni.
Később, legnagyobb meglepetésemre Horatio is benézett hozzám. Már majdnem a megszokott „Helló főnök” megszólítással köszöntem neki, de ki tudja, hogy ha kikerülök innen, látni akar-e még ezek után a csapatába.
- Szia! – köszöntem.
- Szia Jennifer. – mondta azon a nyugodt hangon, amivel mindig beszélni szokott.
– Nem számítottam rá hogy te is bejössz, de örülök, hogy itt vagy. – mondtam őszintén.
- Ez csak természetes. – válaszolta. – Hogy vagy?
- A körülményekhez képest jól . – hazudtam. Nem akartam neki elmesélni, hogy érzem magam itt, bezárva.
- Rendben. – ezután tartott egy kis szünetet – Kihallgattak mindenkit a csapatunkból a te ügyeddel kapcsolatban. – kezdte.
- És miket kérdeztek? – érdeklődtem kíváncsian.
- Megkérdezték, hogy nem viselkedtél-e mostanában másképp, és hogy milyen volt a kapcsolatod Valerával.
Megnyugodtam egy kicsit, mert semmi olyat nem tudnak mondani, ami arra utal, hogy Valera az ellenségem lett volna. Az elmúlt években, mióta itt vagyok, szinte mindig kedves voltam vele. Kivéve egy alkalmat….
- És miket mondtatok? – kérdeztem meg gyorsan, reménykedve, hogy olyan választ kapok, amilyet szeretnék.
- Én azt, hogy semmilyen szokatlan dolog nem történt veled, sem pedig Valera és közted. – válaszolta.
- A többiek? Ők mit válaszoltak ezekre a kérdésekre?
- Eric, Ryan, és a többiek nagyjából ugyan ezt mondták, kivéve Calleigh-t.
Ebből már tudtam, hogy Calleigh elmondta, mennyire féltékeny voltam Maxine-re Ryan miatt.
- Calleigh azt mondta, hogy mostanában elég sokat féltékenykedtél Valerára, mert több időt töltött vele Ryan. – folytatta Horatio.
- Igen, féltékeny voltam rá, de az még nem azt jelenti, hogy meg is akartam ölni. Nem lettem volna képes bántani, annak ellenére, hogy bármit is mondtam, vagy bárhogy is viselkedtem vele! – próbáltam meg magyarázni. – Ugye elhiszed?
- Szeretném elhinni. Nagyon szeretném. De a bizonyítékok mást mondanak. – mondta, és kiment.
Ez a beszélgetés csak rontott a kedvemen, bár azon már nem sokat lehetett rontani. Bekövetkezett az, amitől annyira tartottam. Hogy a saját kollégáimnak megrendült a bizalma bennem.
Késő délután ismét Ryan látogatott meg, de most nem volt egyedül. Chris is itt volt.
- Sziasztok! – köszöntem nekik.
- Jen! – miután az egyik rendőr kinyitotta a cellám ajtaját, Chris odalépett hozzám, és megölelt. Nagyon örültem, hogy végre őt is láthatom.
- Hogy halad a nyomozás az ügyemben? Tudtok már valamit? – kérdeztem kíváncsian.
- Elméletileg nekünk nem adhatnak ki semmilyen infót, mert érintettek vagyunk az ügyben... – válaszolta Ryan.
- Oh, pedig azt hittem…. – mondtam elkeseredetten.
- De, ez nem akadályozott meg minket abban, hogy megtudjunk pár dolgot. – vágott közbe Chris mosolyogva.
- Tudod, van egy Lori Harrison nevű lány annál a csapatnál, amelyik az ügyeden dolgozik. – kezdte Ryan. - És Chris sikeresen kiszedett belőle ezt-azt.
Kérdően néztem az öcsémre.
- Aha. Szóval kiszedtél belőle ezt-azt. – idéztem vissza Ryan szavait. – És mégis hogy csináltad? – érdeklődtem.
- Meghívtam ebédre. Szerintem bejövök neki. – mondta büszkén.
- Mivel az ujjlenyomataid, és a DNS-ed használható bizonyíték, emellett még indítékod is volt a második gyilkosságra és Eddie-t ugyan azzal a pisztollyal lőtték le, mint Maxine-t, te vagy az ügy első számú gyanúsítottja. – közölte Ryan.
- Nem igaz, hogy ezek az idióta zsaruk egy kicsit sem ismernek. Tudhatnák, hogy te nem ölnél meg senkit. – mondta Chris.
- Ez nem így megy. Hogy ismernek-e vagy nem, az most nem számít a nyomozás során – válaszoltam. – Valaki rám akarja kenni a gyilkosságokat, csak azt nem tudom, ki, és miért.
- Ezt fogjuk kideríteni. – jelentette ki Chris.
- Hogy? – kérdeztem értetlenül. – Kideríteni? És azt mondtad, hogy MI fogjuk kideríteni? – még mindig tele voltam kérdésekkel.
- Pontosan. – mondta Ryan. – Holnap kihozunk innen. | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Van egy CSI:Miami-s sztorid? Szeretnéd hogy mások is olvassák? Akkor küldd el az oldal email címére (
