2. rész - A segítő

Épp oda akartam menni hozzájuk, hogy bemutatkozzak a segítőmnek, mikor hallottam, hogy miről beszél: rólam, de nem túl kedvesen.
- Ezt te sem gondolhatod komolyan, főnök! - méltatlankodott felháborodva. Felvontam a szemöldököm, összepréseltem az ajkaim, és próbáltam minden feltűnés nélkül hallgatózni – egyszerű volt, elég hangosan beszélgettek, nem figyeltek másra.
- De, Mr. Wolfe. Te leszel Ms. Santiago segítője. Talpraesett lány, nem lesz vele gond, de fő az elővigyázatosság! - mondta Horatio nyugodtan. A férfi haragosan válaszolt:
- De miért mindig nekem kell pesztrálni az újoncokat? Nataliát is én tanítottam ki – morgott. Horatio halkan figyelmeztette:
- Mr. Wolfe, ne feledje, hogy maga is volt kezdő! Én ismerem ezt a lányt, és hiszek benne. Nagy segítségünkre lesz, csak bízzon benne! - mondta a hadnagy.
A fogam csikorgattam ekkora szemétség hallatán. Az tuti, hogy nem zártam a szívembe a bébicsőszömet. Nem először fogom ezt csinálni, voltam gyakorlaton és kitűnően teljesítettem. És ő se profiként kezdte, ebben biztos vagyok!

Hangosan morrantam egyet, majd megpróbáltam nyugalmat erőltetni magamra. Vettem egy mély lélegzetet, mosolyt varázsoltam az arcomra, és úgy tettem, mintha épp most jöttem volna végig a folyosón, és hozzájuk indulnék.
Belül még mindig fortyogtam és toporzékoltam, mikor odaértem hozzájuk.
- Ms. Santiago, bemutatom Önnek Mr. Wolfe-ot, aki kezdetben a segítője lesz – mutatott a mellette álló, 'kedves', új munkatársamra. Felnéztem rá – jóval magasabb volt, mint én -, és elcsodálkoztam, hogy milyen jóképű.
Az arca komoly volt, de helyes. Szép ívű szája fanyar mosolyra húzódott. Formás orra és álla volt, de nem is ezek ragadták meg a figyelmem, hanem a szemei. Gyönyörű, smaragdzöld szempár nézett le rám, a tekintete mély volt és őszinte.
De nézhet ki ez a pasi akármilyen jól, ha ilyen bunkó lesz a későbbiekben, nem lesz a szívem csücske!
- Remélem mindkettőjüknek megfelel a döntésem – lesett Horatio a társamra, aki kezet nyújtott.
- Ryan Wolfe – mondta közömbös hangon.
- Leah Santiago. Nagyon örülök! - ráztam vele kezet mosolyogva, bár a mosoly nem volt túl őszinte.
Wolfe- nak megcsörrent a telefonja. Pár mondat után letette.
- Bocs, mennem kell. Ha kellek, a DNS-laborban leszek – mondta, és már ott sem volt.
Elfintorodtam, és úgy döntöttem megkérdezek valamit a hadnagytól. Így hát benyitottam az irodába, ahol az imént eltűnt.
- Ms. Santiago? Miben segíthetek? - kérdezte ma már sokadjára. Fintorogtam, hüvelykujjammal a hátam mögé böktem.
- Nem akarok tiszteletlen lenni, uram, de muszáj mellém segítő? - kérdeztem.
- Talán valami gond van, kisasszony? - kérdezte meglepve. Fancsali képet vágtam.
- Van egy olyan érzésem, hogy Wolfe egy kissé nem kedvel – a 'kissé' enyhe kifejezés volt, de ezt nem mondtam neki. Meglepetésemre elmosolyodott.
- Hallotta? - bocsánatkérően néztem rá.
- Ne aggódjon, kisasszony! Mr Wolfe nagyon makacs, forrófejű és öntörvényű, de jól végzi a dolgát. Csak törekedjen a legjobbra, és akkor ő is látni fogja, hogy maga nem kezdő – mosolygott.
- Ha maga mondja – somolyogtam.
- És ne hagyja, hogy lenézze vagy lekezelően bánjon magával! Ha tudná, miket művel ő is az elején! - halkan, röviden felnevetett. Vigyorogva bólintottam.
- Köszönöm a tanácsokat, nem fogom hagyni magam!