Augusztus 1., vasárnap
Lassan kinyitottam a szemem. Nem tudtam sokáig nyitva tartani, mert a nagy fény miatt újra be kellett csuknom. De még egyszer megpróbálkoztam vele.
- Melinda! – hallottam Ryan hangját.
Oldalra néztem, és láttam, hogy ott ül mellettem.
- Szia Melinda. – mondta Calleigh, aki Ryan mellett ült.
- Végre magadhoz tértél. – mondta mosolyogva Ryan.
- Mi… Mi történt? – kérdetem nehézkesen.
- Amikor felrobbant a szolgálati kocsid, eltalált egy alkatrész, elájultál és lett egy enyhe agyrázkódásod. – válaszolta Cal.
Ekkor vettem csak észre, hogy egy ágyba fekszem, egy fehér szobában, és mindenféle gép van rám kötve.
- Mi ez a sok minden? – és megpróbáltam felülni az ágyban.
- A szívverésedet és a pulzusodat mérik vele, de maradj csak fekve, pihenned kell. – világosított fel Ryan.
Megpróbáltam felidézni magamban, miért is kerültem kórházba. Egyből beugrottak azok a képek, amiken Ryan-nel tartunk a könyvtár felé, és a hummerem hírtelen felrobban. A többire nem emlékeztem.
- Miért robban fel az autóm? És mióta vagyok itt? – kérdeztem értetlenül.
Ryan és Calleigh egymásra nézett.
- Egy napja hoztak be minket. – kezdte Ryan.
- Hogy érted hogy minket, te jól vagy?
- Igen. – válaszolta Ryan.
- Az autód maradványait beszállították a laborba, ott majd átvizsgálják őket. De valószínű, hogy nem magától robbant fel a kocsi. – folytatta Calleigh.
- Szóval azt akarod mondani, hogy valaki megpróbált…megölni? - nehezemre esett kimondani az ijesztő igazságot.
- Igen azt. – mondta Cal.
- De bárki is volt az, el fogjuk kapni. – jelentette ki Ryan. – Nincs valaki, akivel rosszban vagy, esetleg az ellenséged?
Gondolkozni kezdtem, de nem jutott az eszembe senki, aki képes lenne megölni.
- Nem. – válaszoltam. De ezután eszembe jutott még valami. – Ryan, ha te nem beszélsz rá arra, hogy visszafele menjünk be a könyvtárba, most mindketten halottak lennénk.
- De nem vagyunk azok. – jelentette ki Ryan. – Ami azt jelenti, hogy ha valaki tényleg meg akart ölni, akkor még nem adja fel, meg fogja próbálni még egyszer.
A hideg is kirázott amikor Ryan ezt kimondta. Hihetetlen volt, hogy valaki végezni akar velem. És még ötletem sem volt arra, hogy ki, és miért. De azt tudtam, hogy ezek után óvatosabbnak kell lennem.
- Ma este mehetsz haza. – mondta Calleigh mosolyogva. – De remélem, azt tudod, hogy ezek után holnap nem dolgozhatsz.
- De miért nem? – kérdeztem. – Már tök jól vagyok, nincs semmi bajom.
- Az orvos mondta, nem mi, ezért be kell tartanod. – figyelmeztetett Ryan.
- Rendben. – válaszoltam. De persze egy percig sem gondoltam, hogy be is fogom tartani. Legalább is azt a részét be fogom, hogy nem megyek be a laborba, de a kollégiumot mindenképp meglátogatom holnap este, és Julie-val is beszélnem kell.
- Nekem most mennem kell. – és Calleigh felállt az ágyam melletti székből. – Ha lesz időm, holnap benézek hozzád.
-Rendben, köszi, hogy bejöttél. – mondtam mosolyogva.
Már majdnem kiment az ajtón, amikor visszafordult.
- Valamit elfelejtettem megkérdezni. Miért is akartatok ti könyvtárba menni. ? – kérdezte kíváncsian.
Ryan-re néztem. Mindketten tudtuk, hogy Calleigh-t nem csaphatjuk be. És nem is akartuk.
- Melindának van egy elmélete a gyíkosságokkal kapcsolatban. – válaszolt Ryan.
Amikor Ryan ezt kimondta, Cal visszafordult, és ismét leült a székre, majd kérdően rám nézett.
Elmeséltem neki, hogy a gyilkosságok nagyon hasonlítanak Bloody Mary legendájára, és hogy a könyvtárban bent van az a könyv, amiben leírják a teljes történetet. Termésestesen azt nem említettem meg neki, hogy Stacy segítségével jöttem rá erre.
- Ennyi lenne. – mondtam a beszélgetés végén.
- Érdekes. – mondta Cal. – Holnap elmegyek a könyvtárba, és lefénymásolom a legendát, aztán készítek egy listát Ryannel arról, hogy mi egyezik, és mi különbözik a történetben és a gyilkosságokban. Holnapután, amikor már te is dolgozol, elmondjuk a csapatnak ezt az egészet.
- Oké. – mondtam mosolyogva.
- Nekem most tényleg mennem kell. Sziasztok! – köszönt el Cal.
Mi is elköszöntünk tőle, ő pedig elment.
- Remélem tényleg be fogod tartani az orvos utasítását. – mondta Ryan.
- Úgy ismersz, mint aki betartja az ilyen dolgokat? – kérdeztem mosolyogva.
- Pont az a baj, hogy nem.
- Holnap este elmegyek a kollégiumba, de csak azért, hogy körülnézzek, a csapatnak nem kell róla tudnia, mert nem helyszínelőként megyek oda, hanem csak magánemberként. Ha találok, vagy látok valami érdekeset, ráveszem a többieket, amikor már én is dolgozok, hogy menjünk ki még egyszer.
- Szép kis terv. És mikor indulunk?
Meglepett, hogy Ryan még mindig velem akar tartani, de nagyon örültem neki.
- A 8 óra jó lesz? – kérdeztem.
- Igen, de Horatio azt mondta, holnap kiküld egy járőrt a házadhoz, hogy biztonságban legyél. Ki kéne találni, hogy juthatsz ki észrevétlenül.
- Azt majd én megoldom. Hol találkozzunk?
- Mivel nem hagyom, hogy egyedül mászkálj a városban, miközben egy gyilkos vadászik rád, odamegyek a házad közelében lévő parkba, és ott találkozunk.
- Rendben. De még nem is biztos, hogy meg akarnak ölni. – mondtam. – Még nem nézték át az autót, az is lehet, hogy valami meghibásodott benne, és azért robbant fel.
- Ez lehetetlen. A hummerek nem robbannak fel csak úgy maguktól. És az üzemanyag sem szivárgott. Biztos, hogy valaki tett róla, hogy az az autó a levegőbe repüljön.
Félelmetes volt végighallgatni Ryant.
- Miért akarsz még mindig velem jönni? – kérdeztem, mert erre nagyon kíváncsi voltam.
- Mert féltelek. – mondta, és megfogta a kezemet. – Nem akarom, hogy valami történjen veled. De nem tartom helyesnek azt, hogy visszamész oda.
Elmosolyodtam.
- Most mi az? – kérdezte Ryan.
- Csak az, hogy jól esett, amit mondtál. – válaszoltam.
Közelebb hajolt, és megcsókolt.
- Bent maradok veled addig, ameddig haza nem mehetsz.
- Nem szükségek, elleszek itt egyedül is. Mennyi is az idő?
- Délután fél három.
- És mikor mehetek haza?
- Hét óra fele. Akkor elvégzi az orvos az utolsó vizsgálatokat, és mehetsz. – mondta Ryan.
- Huh, az még nagyon sok idő. – állapítottam meg.
- Mondtam, hogy bent maradok veled. – mondta mosolyogva. Most már nem ellenkeztem.
Ryan több mint két órát maradt bent velem a kórházban, de el kellett mennie, mert történt egy gyilkosságos rablás, ahol szükség volt rá. A munkánk hátránya, hogy ha kell valaki egy helyszínen, mindegy, hogy hétvége van, vagy sem.
Egy időre egyedül maradtam, aztán Eric is benézett Nataliával, de ők csak rövid ideig maradtak.
Utána ismét csak én voltam a szinte már túl fehér kórházi szobában. Hírtelen megszólalt egy mobil mellettem. Calleigh-é volt, mivel véletlenül itt hagyta. Nem akartam felvenni, de amikor megláttam, hogy Horatio hívja, meggondoltam magam. Biztos voltam benne, hogy Cal nem haragszik, ha felveszem a telefonját, ha olyan ember hívja, akit én is ismerek.
- Helló főnök. – vettem fel a mobilt.
- Melinda? – kérdezte Horatio a telefonban.
- Igen, én vagyok az, Calleigh itt hagyta a mobilját. – válaszoltam.
- Rendben. – mondta Horato a megszokott higgadtságával. – Hogy érzed magad?
- Jól, nem is értem, miért kell holnap otthon lennem. – célozgattam arra, hogy feleslegesnek tartom a kényszerpihenőt.
Horatio nem próbált meg meggyőzni arról, hogy mindenképp otthon kell maradnom, de tudtam, hogy nála ez azt jelenti, hogy meg sem hallotta amit mondtam, mert nem ért velem egyet.
- Átadjak Calleigh-nek valamilyen üzenetet, ha visszajön? – kérdeztem.
- Csak azért hívtam, mert megvizsgálták a laborban az autód maradványait.
- És mit találtak? - kérdeztem izgatottan. Nagyon szerettem volna azt hallani, hogy csak meghibásodott valami az autóban, és senki sem akar bántani.
- Valaki fel akarta robbantani a hummert. – mondta. Legbelül tudtam, hogy ez lesz a válasza. – Megtaláltuk a bomba maradékát, amit a motorházba rejtettek el. Időzítve volt. A tettes tudta, mikor mész a kocsidért, és hogy körülbelül mennyi idő az út hazafelé. De arra nem számított, hogy valamiért megállsz majd útközben.
- És mit gondoltok, hogy tudta észrevétlenül beletenni a bombát? – kérdeztem. Szinte már remegett a hangom, de nem tudtam ellene mit tenni.
- A szerelőműhelyben bármikor. Nem őrzik túl jól azt a területet. – mondta Horatio. – Odaküldök egy járőrt a házadhoz, hogy biztonságban legyél.
- Rendben.
- Mindent megteszünk, hogy elkapjuk a tettest. – biztosított a főnököm.
- Horatio. – kezdtem. El akartam mondani neki azt, amit ár korábban is kellett volna. – Az elmúlt napokban úgy éreztem mintha valaki figyelne, és amikor tegnapelőtt a laborba mentem, egy fekete autó követett, de sikerült leráznom.
- Emlékezel az autó típusára, vagy a rendszámára?
- Nem, sajnos nem. – válaszoltam.
- Melinda, próbálj meg visszaemlékezni arra, hogy van e valaki, akinek van oka valamiért bántani téged. – utasított Horatio.
- Megpróbálok, de nem ígérek semmit. – válaszoltam.
- Rendben. A kórházban is van egy rendőr a szobád előtt, hátha az, aki felrobbantotta az autódat, újrapróbálkozik. Nekem most le kell tennem. Vigyázz magadra. – mondta Horatio, és letette a telefont.
Visszaraktam Calleigh mobilját a kórházi ágy mellett lévő szekrényre, és gondolkozni kezdtem azon, amit Horatio kért tőlem.
Megpróbáltam felidézni magamban, mióta érzem úgy, mintha követnének. Az első gyilkosság óta. Utána jöttek elő a furcsa megérzések, a fekete autó, és most meg a gyilkossági kísérlet. Viszont senki olyan nem jutott eszembe, aki valamiért haragszik rám.
Közben egy őrült ötletem is támadt, amiket megpróbáltam kiverni a fejemből. Az ötlet azon alapult, amit Stacy mondott nekem múltkor. Azt mondta, hogy bajom lehet abból, ha beleavatkozok Bloody Mary gyilkosságaiba. De mivel Mary nem létezik elvetettem azt az ötletet, hogy ő akar megölni. Nevetséges.
És akkor hírtelen beugrott valami olyan dolog, ami hogy ha nem igaz, sosem bocsátom meg magamnak, hogy egyáltalán eszembe jutott. Dan Cooper. Nem ő nem lehet – gondoltam.
De sok olyan tény volt, ami arra utalt, hogy Cooper áll ennek az egésznek a hátterében.
A fekete autó ami reggel követett… Dannek szinte ugyan olyan autója van.
Az, hogy hírtelen feltűnt múltkor az étterembe…. Talán követett?
És tisztán emlékeztem arra a párbeszédre, amikor randira hívott….
„-Nekem a horrorok a kedvenceim. Arra gondoltam, megnézhetnénk este egyet. Van például egy, amiben egy kútból kimászó kiscsaj gyilkol, de ott van még a Bloody Mary-s, vagy az a vérfarkasos.”
Talán csak véletlenül említette a Bloody Maryt? Ő is ismeri a legendát? Ha igen, akkor képes lenne gyilkosságokra használni? Nem, lehetetlen.
Aztán eszembe jutott, hogy visszautasítottam a randit, amire elhívott, és csalódott volt, amikor megtudta, hogy Ryan-nel járok.
Ez vajon elég ok arra, hogy megpróbáljon megölni?
Nem, Dan nem ilyen. – próbáltam magam megnyugtatni. De bennem volt az az egy gondolat, amitől bizonytalanná váltam.
Mi van, ha mégis?
Hét óra fele bejött egy orvos, és elvégzett pár vizsgálatot, majd Ryan is megjelent, és hazavitt. Nem említettem neki Dan Cooper. Nem mertem elmondani. Mikor hazaértünk, láttam, hogy a házam előtt egy rendőrautó áll, amiben kér férfiül. Egy kicsit megnyugodtam.
Miután elment Ryan, bezártam minden ajtót és ablakot és megpróbáltam pihenni De még mindig azokkal a vérfagyasztó gondolatokkal a fejemben. | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Van egy CSI:Miami-s sztorid? Szeretnéd hogy mások is olvassák? Akkor küldd el az oldal email címére (
