Újdonsült kollégám körbevezetett a Miami Dade rendőrségen, és később átmentünk a laborba is. Bemutatott mindenkinek, és elintézte, hogy egy szuper irodát kapjak. A helyiség pont beleillet az épület többi részébe. Üveg falak, áttetsző, minimalista bútorok. Volt minden, ami kellhet, a számítógéptől kezdve a könyvespolcig, ami tele volt szakkönyvekkel.
- azt a…Ezt te intézted? – Ryan elégedett mosollyal nyugtázta a reakciómat.
- Az iroda már megvolt. Felhívtam Coopert, hogy gyűjtse össze az épületből az összes olyan könyvet, amelyre szüksége lehet egy bűnügyi pszichológusnak.
Beültem a forgószékembe, hátrahajtottam a fejem és élveztem a pillanatot. Pár órája még újságíró voltam, majd felmondtam és még be sem sötétedett, de már van új munkám. És szuper. Végre a végzettségemnek megfelelően dolgozhatok, ráadásul ilyen kedvesek a munkatársaim. Ezt meg fogom tudni szokni. Ryan megköszörülte a torkát, ez rántott vissza a valóságba. Annyira elgondolkodtam, hogy meg is feledkeztem a jelenlétéről.
- Azt hiszem, hogy most megyek. Barátkozz az irodáddal. Holnap találkozunk.
- Rendben, szia!
- Szia!
Ahogy kiment az ajtón, már jött is be a főnök. Kezet fogott Ryannel, majd leült az asztalom előtti székek egyikébe.
- Helló, miss Evans!
- Helló, Horatio!
- Mr. Wolfe igazán kitett magáért, ami az irodát illeti.
- Igen, nekem is nagyon tetszik.
Mindketten a helyiséget mustráltuk. Pár percig egyikünk sem szólt, végül én törtem meg a kínos csendet:
- Miért jött?
- Mivel mára nincs több esetünk, adnék neked egy kis bemelegítőmunkát.
- Remek, és mi lenne az?
- Végezz egy kis felmérést a kollégáid közt.
- Milyen felmérést?
- Hetente egyszer eddig is járt hozzánk egy pszichológus, de ő csak az itt dolgozók magánéletét és lelkiállapotát vizsgálta. Most, hogy te itt vagy, rá már nincs szükségünk. Remélem vállalod, hogy egyszerre végezz belső és külső munkát is.
- i… igen. Gondolom. Tehát azt szeretné, ha elbeszélgessek mindenkivel?
- Pontosan.
- Mikor kezdjem?
- Akár most rögtön. Természetesen, ha nincs egyéb dolga, mert akkor rálr holnap is.
- Nem, nem. Ráérek. Fogok egy füzetet meg egy tollat, és belefogok.
- Nagyszerű, köszönöm.
Újabb kínos csönd következett.
- Jó munkát, én most lemegyek a laborba!
Felállt és menni készült.
- H!
- Igen, miss Evans?
- Még meg sem köszöntem, hogy elintézte nekem ezt az állást.
- Nagyon szívesen tettem.
Felrakta a fekete napszemüvegét és kisétált. Követtem a szememmel a távolodó alakját, majd kivettem a felső fiókból egy füzetet és egy tollat. Kinyomtattam az alkalmazottak listáját. Először is a DNS laborba mentem. Beszélgettem Maxime Valerával, Chris és Pete Johnsonnal. A két fiú nagyon bolond, mindig viccelődnek, az életet nem veszik túl komolyan, ellenben a munkájukkal, amikben abszolút profik. A DNS labor után a kórboncnokokhoz mentem, ahol Alexx Woods-szal és a mellette dolgozó gyakornokával, Claudiával csevegtem. Miután végeztem sorba bejártam az egész épületet, a helyszínelőket hagytam utoljára. Calleighről megtudtam például, hogy az apja alkohol problémákkal küzdött és megismertem Eric Delkot is, aki szintén nagyon kedves volt velem, megtudtam, hogy a húga, Marisol, Horatio felesége volt, de meggyilkolták. Natalia Boa Vista a többiekhez képest nem volt olyan nyílt, de annyit már róla is tudok, hogy volt férje, Nick bántalmazta őt, ezért több nőket segítő szervezet tagja, illetve segítője. Amíg az utolsó alanyomra vártam, a folyóson ülve, újraolvastam a jegyzeteimet. Ennyi különböző ember, különböző problémákkal és személyiséggel, ennyire egyforma munkát végez. Pont a végére értem, mikor Ryan megállt előttem.
- Helló, doki, kezdhetjük? – vigyorgott rám.
Bementünk egy üres szobába, hogy nyugodtan tudjunk beszélgetni. Kínos helyzet volt, és a hangulatot az sem oldotta, hogy a helyszínelő így mosolygott.
- Tehát… először is mesélj egy kicsit, az itteni munkádról.
- Ez hány pontos kérdés? -vonta össze a szemöldökét.
- Vicces-mosolyogtam.- De komolyan kértem.
- Ez előtt járőrként dolgoztam itt Miamin. Mikor idekerültem én voltam az új fiú, és először sok mindenkinek nem voltam szimpatikus, főleg Ericnek. Tudod én Tim Speedle helyszínelő helyére kerültem, aki pár nappal azelőtt vesztette életét szolgálat közben. Erről nem tudok sokat, a fegyverével volt valami hiba. Tehát kellett a srácoknak egy kis idő, mire feldolgozták a történteket.
- És Eric azóta megbékélt veled?
- Mindig volt köztünk feszültség, de ezeket félretéve jó barátok vagyunk.
- Tudsz mondani példát olyan esetre, mikor félre tudtátok tenni ezt a kis ellenszenvet, és tényleg barátként viselkedtetek a másikkal szemben?
- Igen. Éppen egy gyilkossági ügyben nyomoztunk. Már meg volt a helyszínelés, mikor házkutatást kellett tartanom egy lakókocsiban, ami a gyanúsítotté volt. Egyedül mentem, mert tudtam, hogy nincs bent senki. Már lefotóztam mindent, mikor megláttam, hogy van még egy ajtó, feltételeztem, hogy az a fürdőhelyiség. Pisztollyal a kezemben nyitottam ki, de olyan gyorsan történt minden, hogy lőni már nem tudtam, mert ahogy kinyitottam azt az ajtót, egy szögbelövővel találtam magam szemben. Egy másodperc töredéke alatt, már repült is egy szög, egyenesen a szemem felé-Az arcomra rémület ülhetett ki, mert aggódva nézett rám.-Nyugi nem a szememet találta el végül.
- Ez nagyon durva…
- Pár milliméterrel a szemem mellé lövellődött be, de így is szörnyű volt. Gondold el, egy rozsdás szög… vérben ázott az arcom. Eric talált rám és vitt kórházba. Ő tartotta bennem a lelket…-elmosolyodott.- Tudom, ez nyálasan hangzik.
- Nem, dehogy. És simán meggyógyultál?
- Egy ideig be volt kötve, és alig láttam, de aztán jobb lett. Később még voltak vele gondok. Begyulladt, amitől sokáig homályosan láttam, de Alexx írt nekem fel antibiotikumot, és beutalót egy jó szemészhez. Azóta már jól vagyok.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Van egy CSI:Miami-s sztorid? Szeretnéd hogy mások is olvassák? Akkor küldd el az oldal email címére (
