7. fejezet: Erő

Ryan továbbra is a szoba előtt állt meredtem mint egy emlékmű, vagy szobor. Sápadt arccal mélyen elgondolkozva, mérlegelve a dolgokat állt ott. Szinte teljesen beleolvadt a környezetbe, hiszen a falak az ajtók és minden, fehér volt körülötte. Lelkében igazi háború dúlt. Remény vajon mennyi volt benne? Vagy erő ahoz hogy bemenjen, lássa azt akit mindennél jobban szeret, aki mindennél fontosabb neki, aki szinte már a mindennapjai részévé vált. Erőt kellett magán venni , hogy belépjen a szoba ajtaján, de ez az erő most benne lakozott mely egyszerre, de mégis apránként jött elő benne, hisz benne volt minden léptében amely egyre közelebb vitte őt az ágyhoz. Mihelyst odaért elvett egy széket és leült Sam ágya mellé. Nem jött ki egy hang se a torkán, csupán arcán lehetett látni a fájdalmat. Így telt el először 5 perc. Úgy tűnt most talán lesz erelye valamit is mondani, de nem, továbbra sem tudott megszólalni. Végül ismételt 5 perc után megszólalt:
-Miért történt ez? Mondd meg, hogy miért? Ne add fel kérlek a harcot nekem még kellesz. Ki kell hogy nyitsd a szemedet és meg kell, hogy bocsáss nekem. Ó Istenem miért is veszekedtem veled?-majd ismét elhallgatott fejét ráhajtotta Sam kezére és ismét a csend lett az úr.
A látvány nem volt valami szívderítő. Egy fiatal, szép lány egy ágyon fekszik és élet halál tusát vív mindeközben. De nincs tudatánál nem tudja mi zajlik körülötte nem tudja ki van éppen ott vele mit mondanak neki csak harcol küzd azért , hogy egyszer ismét kinyitva a szemét a világba tekintsen. Egy világba melyben vannak olyan emberek akiknek még szükségük van rá , vannak olyanak akik várnak még rá, vannak olyanak akik azon aggódnak, hogy kinyitje- e valaha a szemét vagy esetleg feladja a harcot és már nem tér vissza a földi világba.
Ryan felemelte fejét és könnybe lábadt szemmel azt mondta:
-Tudod nekem még soha se volt senkim aki igazán ilyen közel állt volna hozzám. De te ilyen vagy, veled meg tudom osztani mindenemet te vagy a mindenem. Néha úgy szeretném ha megváltoztathatnánk a múltbeli eseményeket, mert ha nem veszünk össze akkor valószínüleg most szabadságon lennénk és együtt töltenénk valahol az időt. Ha nem veszekszek veled akkor te ma nem dolgozol és mindez nem történik meg veled, akkor nem itt feküdnél és nem kellenne néznem a szenvedésedet a küzdelmedet. De tudod legbelül érzem, hogy hallasz engem és tudom, hogy tudod, hogy harcolnod kell!
Majd ismét csend követte mondatait. Tisztán lehetett hallani minden neszt, a Sam körül lévő gépek kattgosát és egy monoton pittyegést mely egyik pillanatról a másikra váltott át sípoló hangra. Ryan hirtelen felkapta fejét majd rohant a nővérekhez és orvoshoz:
-Kérem siessenek valami történt.
A nővérek siettek be az orvost pedig értesítették. Egy fél pillanaton belül már mindenki a szobában volt:
-Kamrai tachikardia.
-Doktor úr a szív leállt.

-Ó nem. Nem, nem! Csináljanak valamit!
-Kérem kísérjék ki az urat.
Ryant kitessékelték az ajtón, hogy bármilyen külső zavar nélkül mindent meg tudjanak tenni azért, hogy Samantát visszahozzák az élők közé. Ryan most teljesen kétségbe esett. Nem tudta hirtelen felfogni az egészet. Odaállt az ablakhoz, hogy legalább lássa, hogy mi történik odabennt. A kiszűrődő hangokból próbálta leszűrni, hogy mi történik:
-Hozzák ide a defibrillátort.
-Máris.
-Rendben. Akkor töltés 280-ra! Hátra! ... Semmi. Próbáljuk újra. Hátra! ... Megint semmi. Akkor töltés 360-ra. Hátra!
-Újra van szinus ritmus doktor úr.
Azonnal tegyék lélegeztetőgépre. Megyek közlöm a tényeket.
Majd ezzel az orvos elhagyta aszobát és Ryan irányába indult, hogy tudassa vele mi a helyzet.
-Mr Wolfe nem tudom mit látott vagy hallott és, hogy ismeretei alapján mit vont le ezért mindent elmondok.
-Nagyon rosszul van igaz?
-Őszintén megmondom, igen. Leállt a szíve, de sikerült újraéleszteni, viszont lélegezteőgépre kellett tenni. Megteszünk érte mindent,de ilyen állapotba még kevesebb esélya van a felépülésre.
-Értem. Köszönöm a tájékoztatást. És bemehetnék még hozzá?
-Igen, de maximum egy fél óra.
-Jó. Mégegyszer köszönöm.
-Viszlát.
-Viszlát doktor úr.
Ryan teljesen ledöbbent. Elmondható, hogy a hír teljesen lesúlytotta. Csak ezen jártak a gondolatai. Jelenleg el se tudta képzelni a jövőt, a holnapot. Már nem tudott semmit csak azt, hogy bízni kell.