Már egy hete vagyok gyakorló bűnügyi pszichológus a Miami helyszínelők nappali csapatánál. Horatio azt kérte, először csak az alkalmazottakkal foglalkozzam, figyeljem őket munka közben. Ott voltam mindenhol: a laborban, a tetthelyeken, a kihallgatásokon, a konferenciákon, a tárgyalásokon. De természetesen figyeltem a bűnözőket is, hogyha később más munkakörbe helyeznek, rendelkezzek tapasztalatokkal. Reggel hét óra volt, kedd. Szabadnapos voltam, mégis felkeltem, mert a szembe-szomszédomék építkeznek és nem tudok aludni a fúró és a betonkeverő hangjától. Felvettem egy trikót, egy melegítőnadrágot és a hozzátartózó kardigánt. Főztem egy kávét és miközben megittam, végiglapoztam az aznapi újságot. Mióta lelőttek, nem is hallottam semmit az Ügyről, ezért meglepődve olvastam a kezdőlap főcímét, ami elfoglalta a fél lapot. „Újabb fejlemények Miamin: a rendőrség újra összetűzésbe került az Arany Sárkányokkal”. Alatta ez állt: „Marcia Kastler cikke a 9. oldalon”. A kilencedik oldalra lapoztam és átrágtam magam a firkálmányon. Marcia Kastler volt az a feltörekvő riporter, aki nekrológ írással kezdte a Miami Daily-nél, most pedig az én helyemet tölti be a szerkesztőségben. Hihetetlen rossz stílusban ír, még rádiós híradósnak se menne el. Haragszom is a főnökre, amiért előléptette. De ez már nem az én dolgom. A cikkből nem tudtam meg túl sok lényeges dolgot, ezért elhatároztam, hogy futás után beugrom az újságoshoz, és megveszem a többi lapot is. Összehajtogattam a Miami Daily-t, a bögrémet beraktam a mosogatóba, és kimentem az előszobába. Felvettem a futócipőm, zsebre raktam a mobilom, az iPodom és elindultam a reggeli edzésemre. Mindig zenével futok, ez segít ritmusban maradni. Elfutottam a partig, végig a sétányon, ott egy trafikban megvettem a Miami Timest és az Orange News-t. Hazafelé futás közben olvastam őket. Mindegyik címlapon közölte az esetet.
Miami Dade vs. Arany Sárkányok
Pár hete mindenki rettegett tőlük, aztán a rendőrség megtartotta a sajtónyilatkozatot, amin egy sajtó riportert lelőttek. Pár napig még jobban rettegtünk. Aztán semmi hír. Se rossz, se jó. Az emberek újra megnyugodtak, az újságírók új témák után kutakodtak, a rendőrök új eseteket oldottak meg és a sajtó konferencia áldozata felépült. A tengerpartok újra tele vannak a formás lábú lányokkal, a napbarnított srácokkal és turistákkal. Az éttermekben ismét nyüzsgés, ugyanígy az utcákon, a plázákban. Újra járnak hajók és repülők, az autópályák újra tele vannak autókkal. A polgármester újra ad interjúkat. Miami újra a régi lett. Egészen máig.
Horatio Cane hadnagy, a rossz fiúk híres ellensége, a fél miami börtön feltöltője, a nappali helyszínelők vezetője ma újabb konferenciát hirdetett meg. Volt ott mindenki: rengeteg rendőr, tévések, rádiósok, újságírók, cégigazgatók. A polgármester és udvartartása is ott ült az első sorban. A rendőrség azt akarta, hogy az összes miami lakoshoz jusson el az információ: az Ügy nyomozása újrakezdődött, az Arany Sárkányok újra támadtak. Az utcákat teleszórták a bandatagok fantomképeivel, és minden jelenlévő is kapott egy-egy példányt (lásd 11.oldal). Bár a hadnagy felhívta a figyelmünket arra, lehetséges, hogy új bandatagokat toboroztak. Ebben a helyzetben az emberek nem szeretnek a kiszolgáltatott oldalon állni. Miután a képek kiosztásra kerültek, Cane a bűntényről kezdett beszélni. A sárkányok betörtek a városi bankba és minden szó nélkül, gépfegyverrel lemészároltak mindenkit, aki az épületben tartózkodott. Először a dolgozókat, majd az ügyfeleket, ezután az épület minden helyiségét átkutatták, és ahol életet találtak, megszüntették azt. Bár a biztonsági kamerákat a belépésüket követően szétlőtték, mégis minden jel rájuk utal. Hibátlan bűntény, semmi nyom, semmi bizonyíték, egy hajszálat se hagytak, minden töltényt felszedtek, ráadásul a bankból semmit sem vittek el. Nem rabló akció volt, csak az ölés miatt csinálták, és hogy tudassák velünk: még mindig itt vannak köztünk, nem szabad őket elfelejtenünk. Cane kifejtette, hogy ez a szünet szándékos lehetett a részükről, egy jól kitervelt stratégia. Az emberek újra figyelmetlenek lesznek, újra tömeg lesz az utcákon, és akkor: BUMM. Ráadásul lehetetlen elkapni őket. Semmi nyomot nem hagynak, nincs egy szál amin kiinduljanak. A főhadiszállásuk egyfolytában változtatják, az álcázás mesterei, sosem tudhatjuk, éppen kivel szállunk be egy liftbe. Talán épp egyikükkel, és már nem érjük el a földszintet élve. Jellemzőjük a hidegvérű gyilkolás. Ahogy haladnak előre, felhagynak minden kicsinyes próbálkozással, emberrablásból kíméletlen ölés lett. A polgármester bár megúszta az első akciót, félve vette tudomásul, hogy a banda eszközei megváltoztak, és most, kiszabadulva a fogságból, beazonosította a tagokat, jobb ha a tetőrei mellett, egy golyóálló mellényt is beszerez magának. És nem csak ő. Ez mindenkinek szól. Nem mondhatjuk azt, hogy mi senkik sem vagyunk, csak polgárok. Már rég nem számít nekik, ki az áldozatuk. Mindig figyeljük, ki jön velünk szemben az utcán, mert spontán lepuffanthatnak minket. Cane szerint otthon sem lehetünk teljes biztonságban, mert bár még robbantani nem robbantottak fel semmit, de a bűnöző evolúció egy lépcsője a pirománia. Ébernek kell lennünk, és felkészültnek. Ez a mi dolgunk, eközben ők levadásszák őket. Bár ezeken a sárkányokon nemfog semmilyen fegyver. Mit kell hát tennie Miaminak? Azt most senki sem tudja. Mindenesetre jobb félni, mint megijedni. Álljunk készenlétben, a nap minden percében, míg a korunk modern lovagjai megküzdenek a sárkányokkal. Andrew Jenkin<<
Nem vagyok egy ijedős fajta, de most egy kicsit tényleg betojtam. A saját bőrömön tapasztaltam, mire képesek. Szó szerint. Teljesen elfáradtam, mire hazaértem. Egyből az emeletre mentem és letusoltam. Mikor kiszálltam a zuhanyzóból, felvettem a fehérneműm, és egy törülközőt csavartam magam köré. Belebújtam a strandpapucsomba és lementem, hogy csináljak valami reggelit. Összeütöttem egy gyümölcs salátát és leültem a TV elé. Valami állatokról szóló dokumentum film ment az Animal Planeten. Mivel az evésre figyeltem, ez is megfelelt. Egyszer csak azt hallottam, hogy nem hallottam semmit. Csak a tévét. A szomszédban csönd lett. Leállt minden. Kinéztem az ablakon és megláttam, hogy három fekete ruhás alak, pisztollyal a kezében közeledik a szembe-szomszédom háza felé. Eldördült az egyik pisztoly és a betonkeverő mellett álló munkás összeesett. Azonnal fölvettem a telefont és hívtam a 911-et.
- Halló tessék, 911.
- A nevem Elizabeth Evans. Hetvenötödik utca 213, Miami Beach, Florida. A szomszédban fegyveres alakok, lelőttek egy embert és attól tartok nem állnak meg ennyinél. Azonnali segítséget kérek!
- Máris riasztok.
A konyhába rohantam és kihúztam a fiókot. Kivettem belőle a 9milisem, kibiztosítottam, és kimentem a ház elé. Láttam ahogy az alakok bemennek a házba, a kertben már három munkás feküdt. Odasiettem hozzájuk és megnéztem a pulzusuk. A betonkeverő, akit elsőnek lőttek le már nem lélegzett, és a második sem, de akihez harmadszorra mentem még nyöszörgött. Letérdeltem mellé. A combjából és a vállából folyt a vér, komoly területet nem érintett.
- Kérem segítsen! Meglőttek! És most a bentieket is lefogják! Segítsen!
- A rendőrök és a mentők már úton vannak, tartson ki.
A fal mellé húztam és felültettem. Ahogy felálltam valaki hátulról elkapott és magához szorított. Két erős kéz tartott, de egyáltalán nem finoman.
- Már megint maga? Azt hittem, már elintéztem.
Éreztem, hogy a fejemhez nyom valami keményet és hideget, de nem mertem odanézni. Ettől függetlenül, tudtam, mi az. És sejtésem beigazolódott, mikor hallottam a kattanást. A támadóm kibiztosította a fegyverét. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
Van egy CSI:Miami-s sztorid? Szeretnéd hogy mások is olvassák? Akkor küldd el az oldal email címére (
