10.fejezet: Ébredés

 Már 2 hét telt el a rajtaütés óta. A helyszínelőknek sikerült az ügy végére pontot tenni, de Sam állapota csak annyiban változott, hogy ismét tud önállóan lélegezni. Ez önmagában nézve nagy előrelépést jelentett az állapotára lévő tekintettel. Már egy hete nem lehetett mást látni csak egy ágyhoz kötözött fiatal lányt. De most történt valami. Önmagában egy apró dolog, hiszen ezt az emberek naponta megteszik de ez most hatalmas lépés volt a felépülés útján. Sam kinyitotta a szemét Majd elhangzottak ébredés utáni első szavai is:
- Hol vagyok? Mi történt? Van itt valaki?
De szerencséje volt. Éppen akkor volt bent egy nővér, aki észrevette, hogy mi történt és azonnal rohant az orvoshoz:
- Doktor Úr siessen a rendőrnő magához tért.
- Azonnal megyek.
Pillanatok leforgása alatt ott is termettek mind a ketten a szobában.
- Hölgyem hall engem?
- Igen mi történt? Hol vagyok?
- Mindent megtud, de előtte válaszoljon pár kérdésemre? Hogy hívják? Mi a foglalkozása? Milyen évet írunk?
- Samanta Johnson vagyok, rendőr és 2010-et írunk.
- Remek. Úgy látszik semmi károsodása nincs.
- Mi az, hogy nincs semmi károsodásom? És mondják már meg végre, hogy mi történt? Nem emlékszek semmire!- hangzottak a kétségbeesett kérdések
- Önön és a társain a rendőrőrsön rajtaütést hajtottak végre és maga volt az egyik, aki túlélte és most a kórházba van.
- Istenem! Hányan élték túl és kik azok?
- Önnel együtt 5-en. Maguk közül önnek van a legnagyobb esélye most már arra, hogy teljesen felépül majd.
- És Doktor Úr mi történt velem az óta?
- Önt 2 súlyos lövési sérüléssel hozták be, azonnal megoperáltuk, de műtét közbe komplikáció lépett fel és ön kómába esett végül. Nem sokkal utána leállt a légzése, de körülbelül 1 hete ismét magától tudott már lélegezni.
- És mégis meddig voltam kómába?
-2 hétig.
- Már két hete! Kérem, nézze meg hogy kik éték túl tudnom kell. Ott voltak a barátaim, munkatársaim nézze meg addig nem tudok nyugodni míg nem tudom!
- Nyugodjon meg! Megyek, megnézem csak ne idegesítse fel magát.
- Köszönöm és kérem, siessen.
Egy 10 perc leforgása alatt doktor Rodrigueznek sikerült kiderítenie a túlélők neveit:
- Hölgyem itt vagyok és sikerült a neveket is megtudnom.
- Mondja el!
- Szerintem ez most nem tanácsos.
- Tudnom kell!
- Jó akkor mondanám: Stewe Harris, Blake Collins, Nick Carlson  és Joe Wilson.
- Nem ez nem lehet igaz- és közbe Sam zokogásba tört ki .- Nincs a listán senki se közülük. Az összes barátom meghalt csak egyedül maradtam, egyedül! Nem én ezt nem akarom!
Ezután már nem jött ki egy hang se a torkán csupán csak sírt és sírt miközben fejét oldalra fordította és olyan volt, mint aki elzárkózott teljesen a külvilágtól. Az orvos és a nővér látva a történteket elhagyták a szobát.
- Kérem, azonnal szóljon majd ha valami történik.
- Rendben doktor úr.
Ezzel az orvos és a nővér útjai is elváltak.

A TELEFONHÍVÁS:

- Hallo itt Ryan Wolfe
- Jó napot Mr. Wolfe. Dr. Rodriguez vagyok.
- Csak nem valami történt Sammel?
- De igen. Kérem, nyugodjon meg. Állapota nagyon sokat javult és körülbelül 3 órával ezelőtt felébredt.
- Ez fantasztikus hír. Nemsokára bemegyek hozzá. Köszönöm, hogy értesített és hogy ilyen fejleményekkel szolgált.
- Majd ha bejön előbb keressen meg.
- Rendben doktor úr. Viszont hallásra
- Viszont hallásra.
Ryannal most 360°-ot fordult a világ. A korábbi búskomorság most megszűnt és nyugalom valamint boldogság költözött az arcára. Sóhajtott  egy nagyot, mintha csak egy hatalmas kő esett volna le a szívéről. Elindult megkeresni Horatiot, hogy vele is tudassa a fejleményeket és , hogy elkérezkedjen tőle pár órára. Szélsebesen haladt Horatio irodájába, de nem találta ott a főnökét. Így inkább úgy döntött , hogy felhívja:
- Szia főnök, Ryan vagyok. Hol vagy most? Beszélnem kell veled!
- Épp most értem be a laborba a liftben vagyok.
- Akkor az irodád előtt megvárlak.
- Jó mindjárt ott leszek.
Ezzel letette a telefont és csak az járt a fejében amit az orvos mondott. Míg az eseményeken gondolkozott és azon, hogy vajon mit fog mondani, megérkezett Horatio.
- Szia nagyon nagy hírem van.
- Hallgatlak.
- Sam felébredt. Most hívott az orvos és lenne egy kérésem is.
- Be szeretnél hozzá menni igaz?-mondta ezt Horatio úgy mintha már mindent tudna.
- Igen pontosan.
- Jó akkor elengedlek pár órára, de csak egy feltétellel. Ha visszajössz mindent elmondasz az állapotáról és mondd meg hogy üdvözlöm és ha tudok még ma benézek hozzá.
- Okés-hangzott a széles mosollyal kimondott válasz. És köszi. Szia.
Ryan útja most egyenest a  kórházba vezetett. Ez az út ismerős volt neki , hiszen elég sürven megtette az utóbbi időkben de most annyi volt a különbség korábbi útjaihoz képest, hogy teljesen más érzések kavarogtak benne. Öröm felhőtlen boldogság és egy jó adag remény és köszönet. Odaért a kórházba és ahogy megígérte a dokinak hozzá ment először.
- Jó napot Doktor Úr! Itt vagyok.
- Jó napot. Nos már meséltem , hogy mi történt de azóta aggaszt valami. Mikor felébredt Samanta mindenre remekül reagált tudta hogy ki és hogy milyen évet is írunk, de nem emlékezett semmire a lövöldözésből. Mindent tudni akart így hát elmondtuk neki a történetet és azt is tudni akarta hogy kik a túlélők. Miután mindent megtudott olyanná vált mint aki teljesen magába fordult. Már említettem, hogy nem emlékezet a lövöldözésre,de ezt most természetes azonban kérem ne hagyja hogy akár depresszióba is fajuljon a dolog mert szép lassan elő fognak jönni az emlékei és jó lenne ha valaki ezen a helyzeten segítene neki átlendülni.
- Értem. És most már teljesen fel fog épülni?
- Bizton mondhatom hogy igen. Az eredményei nagyon jók lettek és ha minden így halad 1 vagy 1,5 héten belül akár haza is lehet vinni.
- Ez remek. Mindent köszönök Doktor úr.
- Ez természetes. Örülök hogy a hölgy meg fog gyógyulni.
Ezzel egy elismerő kéznyújtást indított Ryan a doki irányába aki fogadta azt majd pedig Ryan elindult  a betegszobába.