11.fejezet: MINDEN JÓRA FORDUL?

Elérkezett a várva várt pillanat Ryan számára. Újra ébren láthatja kedvesét és bocsánatot kérhet tőle. A szoba ablakán most nem pillantott be. Tudta hogy a fal másik oldalán láthatja azt akire várt. Belépett a szobába. De nem az fogadta amire várt. Sam csak feküdt az ágyán oldalra hajtott fejjel könnybe borult szemekkel és nézett a semmibe. Még arra sem figyelt fel hogy érkezett hozzá valaki. Nem törődött semmivel, nem érdekelte semmi csak azzal próbálkozott, hogy legyűrje lelkében a fájdalmat és sikerüljön felfognia a történteket  és tudja elengedni a barátait. Ryan odahajolt fölé és egy puszit nyomot a homlokára. De a lány erre sem reagált. Így leült Ryan az ágya mellé s megfogta a kedvese kezét. De ismét semmi válasz.
- Tudod nagyon hiányoztál és féltettelek. Azt hittem hogy örökre elveszítelek. Kérlek bocsáss meg nekem és folytassunk mindent onnan ahol abbahagytuk.
De erre sem kapott választ, de még annyit se hogy odaforduljon felé Sam. Továbbra is csak nézett a semmibe könnycseppjei pedig szakadatlanul folytak le az arcán.
Ryan erre nem tudott mit cselekedni. Csak annyit hogy várt. Várt azért hátha kap választ. Így ült csendben mellette már vagy tíz perce. Már nem nagyon bírta cérnával. Kezét felemelte és meg akarta vele simogatni kedvese arcát. De Sam megállította a kezét majd odafordult lassan Ryanhez és megszólalt:
- Menj el innen!
- Micsoda? De miért?
- Menj el innen!- hangzott az ismételt válasz.
- Nem amíg nem adod meg az indokodat!
- Emlékszel azt mondtad utoljára hogy jobb lett volna ha soha nem találkozunk és soha nem ismersz meg. És azt is hozzátetted hogy gyűlölsz engem és nincs szükséged rám. Akkor most megadom az esélyt hogy kilépj és soha többé ne láss. Szánalomból nem kell itt maradnod. Tűnj el innen és ne gyere vissza! Nem kell a sajnálatod!
- Tudom hogy mit mondtam de bocsáss meg én nem szánalomból vagyok itt hanem szerelemből.
- Menj innen! Tűnj már el!- ordított zokogva Sam- Bárcsak meghaltam volna!!! Bárcsak! Ezzel pedig kitört belőle a mérhetelen fájdalom és csak sírt és sírt. De még annyira összeszedte magát hogy még egyet ráüvöltsön Ryanra:
- Menj már el!!
Mindez nagyon rosszul esett Ryannak. De nem akarta hogy Sam felidegesítse magát jobban így hát felállt a székből és lassan elindult az ajtó irányába. Még mielőtt kilépett volna csak annyit mondott:
- Bocsáss meg, Szeretlek! De legyen ahogy te akarod.
De ismételten csak annyit hallott:
- Menj el! Neked sincs rám szükséged és nekem se rád!! Menj már!
Majd kilépett az ajtón. Mindez amit válaszként kapott nagyon szíven ütötte. Nem tudta most mi tévő legyen de belőle is előtört a sírás és nekitámasztva hátát a falnak lecsúszott a földre.