2. fejezet: Az angyalok városa: Los Angeles

Múlt. Mit is takar ez az egy szó? Olyan dolgokat melyeket már egyszer átéltünk, olyan dolgokat melyeket már egyszer véghez vittünk, jó és rossz döntéseket egyaránt? Igen, ezeket a dolgokat. Minden embernek van múltja. Nekem is. Lehet ez jó és rossz is. Az enyémet nem tudnám egyik kategóriába se besorolni. Nem tudom , mert a jó dolgok mellet én is hibáztam, hoztam rossz döntéseket, melyekkel másoknak is kárt okoztam. Talán rossz ember lennék? Talán helytelen az, hogy nem tudom egyik kategóriába se sorolni? Megeshet. S ennek alapja, az hogy az én hibámból több ember is szenvedett, hosszú időn keresztül. Sokszor megesik, hogy ez szembe jut. Pedig próbálom elfelejteni, igyekszek magam túltenni rajta. De nem nagyon megy. De mégis az a legfájóbb, hogy nem kérhetek azoktól bocsánatot, akiknek bánatot okoztam. Egy dologban biztos vagyok: a tetteimnek súlyos ára van.

Fél hét van. Szól az ébresztőóra.
- Jaj, de korán van még.
De muszáj kelnem. Nagyot nyújtóztam még egyet az ágyban, majd erőt vettem magamon és felültem az ágyon. Körbenéztem, próbáltam ébredezni, de ez nem egyszerű feladat volt, főleg meg úgy, hogy hajnalba jöttem haza a munkahelyről. Ma azonban már nem volt idő lustálkodni. Felálltam és elindultam ruhát keresni. Körülbelül 10 percig keresgéltem, majd miután a tökéletes ruhát megtaláltam a mai napra, elindultam lezuhanyozni. Nagyon jól esett, egészen felfrissültem. Felkaptam gyorsan a ruhákat és lementem a konyhába reggelit készíteni. Már nem sok időm volt, így csak pirítóst készítettem magamnak és bedobtam gyorsan még egy kávét. Reggeli után beszálltam a kocsiba és siettem, mert nem akartam késni. Mázlim volt, most nem keveredtem bele egy dugóba se. Beérve Brian a munkatársam fogadott.
- Szia! Jaj, de jó hogy itt vagy.
- Valami baj van?
- Nem semmi, csak a főnök keresett. Azt mondta, ha bejössz minél hamarabb menj be hozzá, mert sürgősen akar veled beszélni.
- Rendben, de azért jó lenne tudni mi az a fontos dolog, ami nem tűr halasztást. Na, de akkor megyek is. Majd beszélünk.
- Jó szia.
Nem tudom mi van velem, már napok óta. Olyan furcsa érzések kavarognak bennem, mikor Briannal találkozok. Már régen nem éreztem ilyet. Talán belezúgtam? Nem! Nem szabad! Ő a munkatársam vele nem alakíthatok ki érzelmi kapcsolatot. Ezek a gondolatok jártak a fejemben míg a főnök irodájához  siettem. Ott álltam az ajtó előtt és kopogtam.
- Szabad. – hallottam válaszként.
Erre a szóra beléptem az irodába., a főnök pedig a székébe ült.
- Szia, hallottam, hogy kerestél.
- Gyere, ülj le. – s nézett rám feszült arccal.
Észrevettem, hogy valami nincs rendben. Így rá is kérdeztem.
- Valami baj van?
- Igen, méghozzá elég nagy. Nagyban érint téged, így tájékoztatnom kell téged a dolgokról.
- Jó, de mégis mi történt?
- Az van, hogy – sóhajtott egy nagyot- Lucas Dawe kiszabadult a börtönből.
- Hogy-hogy?! Hisz neki még évekig rács mögött kellene lennie! – s néztem rá értetlenül és összezavarodva.
- Ezt én se tudom, velem is csak annyit közöltek, hogy 2 nappal ezelőtt szabadult. De küldött neked valamit.
- Mit? - közbevágtam hirtelen a mondanivalójába.
- Egy levelet. A mai posta hozta. Itt van olvasd el. – s nyújtotta felém.
Én elvettem és belekezdtem az olvasásba. Nem volt hosszú, de a tömör tartalom minden fontos dolgot tudatott velem.

„ Hello Haley, vagy inkább maradjunk az eredetinél Jessica? Most már minden bizonnyal tudja, szabad vagyok! Nyugodjon meg nem felejtettem el önt és sokszor gondoltam magára és arra a kis csapatra is. Sajnálom, hogy nincs itt és nem látja majd a szenvedésüket, de ne aggódjon maga se marad ki a jóból. Remélem jól érzi magát az angyalok városába. Vegye úgy, hogy önök kölcsönt adtak nekem és én apránként törlesztek, természetesen magas kamattal! Ne felejtsen el és azt se, hogy hamarosan találkozunk!”
- Ez nem lehet igaz!
- És most mihez akarsz kezdeni?
- Visszamegyek, oda ahol minden kezdődött 7 éve.

- De egyáltalán mégis mi történt akkor?
- Tudod 7 éve…